Magán-galaxisom

Nagy tévhit a pesszimista gondolkodásról, hogy mindig keserű a szájuk íze. Ez csupán egy prekoncepció. A pesszimista ember az optimistával ellentétben a földön jár, és bár szeretné a jobbat, sőt, még reménykedik is benne, viszont készül a rosszra, ami sokkal elviselhetőbbé teszi a mindennapokat. Olyan mint a grépfrút. Kissé kesernyés az íze, de lehet szeretni.

Általában kétféle módon szoktam megfogalmazni a beállítottságbeli különbséget. Az egyik az optimizmus felől közelít, a másik a pesszimizmus felől. Így hangzanak.:

Az optimizmus a naivitás ópiuma.

A pesszimista az az ember, akinek többnyire igaza van, de nem örül neki.

Értelem- és célkereső poszt a társadalmi viszonyok eredetéről.

A főúri udvarok öncélú etikettjét mesze elkerülve, csupán a normális viselkedés eredetét vizsgálva szembeötlik egy fajfenntartási mechanizmus. Ez azért érdekes, mert vélhetőleg az illemszabályok nem úgy keletkeztek, hogy a falu vénjei összeültek, és kitalálták, hogy a jövőben kinek kihez hogyan kell viszonyulnia.

Olyan értelmezési tartományt kerestem, ami egyszerre magyarázza az amúgy nagyon eltérő illemszabályokat a világ különböző részein, például a nőkhöz való viszonyt az arab és az európai kultúrában. A témával kapcsolatos elmélkedéseim és ezek konzekvenciáit az alábbiak szerint sikerült összefoglalnom.

Szárítjuk magunkat, mert ez egy jó projektnek tűnik. Gondolom így lehet, különben felhasználhatnánk elsősorban bárki által megtehető megfigyeléseket, másrészt hajdanában általános iskolában elsajátított tudásanyagunkat, az egyre nagyobb szárazság csökkentésére. A szükséges ismeretek csupán olvasás és számolás.

Kép forrása: https://www.feol.hu/galeria/szunyog-sziget-kikoto-a-velencei-tonal-kepeken-a-sulyos-aszalyhelyzet/1

Valahogy túl sima ügy volt ez a parlamenti választás. Első ránézésre talán nem, de van néhány körülmény, amit ha megvizsgálunk, meglehetősen gyanússá válnak a dolgok. 

Először is Orbánról az élet már többször bizonyította, hogy ha nem is látnoki képességei, de rendkívül jó meglátásai vannak a jövőre vonatkozóan. Ha csak a közismerteket vesszük, elég meghallgatni a rendszeres tusnádfürdői előadásait, amiken a prognózisok szinte maradéktalanul teljesültek. Azután ott vannak azok a húzásai, amiket gazdasági téren tanult el a korábbi nagy játékosoktól. Elsőnek említeném a kínaiaktól átvett árfolyamtrükköt, amikor a Forint árfolyamát alacsonyabb szintre helyezte a valós értékénél, és evvel mintegy vákuumot képzett a külföldi pénzek számára. Ennek a működését a közgazdászok el tudják magyarázni rendkívül bonyolultan, a hozzáértők pedig rendkívül közérthetően, de ami a lényeget illeti, ugyan ezt csinálták a kínaiak is sok-sok évvel ezelőtt. Leértékelték a Jüant, amivel bevonzották a működő tőkét a gazdag nyugatról, majd annak folyományaként utána ment az innováció is, és mostanra már akkora a gazdasági ereje, hogy leszámítva a rendkívül képességtelen EU-t, oda jár a világ hízelegni. 

Ja, vannak elegen.

De vajon hogyan is lehetne felismerni őket? Hagyjuk is a politikai megközelítést, az elég gyatra. Minden oldal azt süti az ellenkező oldalra, hogy az aztán tuti propagandista. Túl egyszerű ez így, vegyünk egy kissé bonyolultabb, de talán értelmezhetőbb megközelítést. 

Ugyan miért is aggódnánk, ha a döntések hideg fejjel születnek? Nagyon hideggel!

Amikor a "mosolygó" lakói felfogják, hogy nincs fogtündér.

Már vagy tíz éve nem láttam. Aranyos kis teremtés volt. Barátságos, közvetlen, mosolygós, kedves. Nem is emlékszem már, hogy amikor megismertem még hajadon volt, vagy már férjezett, de ilyen a munkahelyek világa. Nem ezekkel foglakozik az ember. A diskurzus szakmai dolgokról szólt, az emberi tényezők legfeljebb kávézás alkalmával kerültek terítékre, de mivel az is megmaradt egy jó közérzetű felszínes kapcsolat szintjén, mára már nem emlékszem ezekre a részletekre.

Na de most. Tudtam, hogy visszajött, mint ahogy azt is, hogy hova tűnt el. Gyermeket vállalt, pontosabban vállaltak a férjével. Nincs ebben semmi különleges, mondhatni benne volt a korban. Adott volt a családi állapot, adott volt a kor, adottak voltak a körülmények, de legfőképp az elhatározás. Egy ideje tudomásom volt a visszatéréséről, de mivel nem egyhelyen dolgozunk, eddig nem találkoztunk. Eddig. Most viszont úgy hozta a sors, hogy összefutottunk egy irodaház folyosóján. A diskurzus a korábbról megszokott módon indult. Egy rendkívül kellemes, de szolid hölgy. Férfiként mindig ad egy kis feszültséget a dologhoz, hogy mégis milyen mértékben legyek őszinte a szimpátia kifejezésével úgy, hogy az ne legyen se tolakodó, se félreérthető. Szerencsére ízig-vérig nőről van szó. Olyanról, aki ösztönösen tudja helyén kezelni az elismerő bókokat, és nem gondol se bele, se túl semmit.

Nem mennék bele operatív okfejtésbe a szomszédos lövöldözés kimenetelével kapcsolatban, mert miért is tenném. Vannak arra szakavatott melléfogók szép számmal, élükön Tarjányi főantivátesszel, de felvetődött bennem egy talán képtelennek látszó, de nagyon is lehetséges végkifejlet, ami azért nem mondható megnyugtatónak. 

Van ugye ez az izgága, jellemtelen figura, akit csak a színpad deszkái éltetnek, és ez szó szerint veendő. Ragaszkodik is hozzá, mert csoda lenne, ha bármilyen megállapodás után pár hónapnál tovább élne, de erre akkor kellett volna gondolnia, amikor a legutóbbi szerződését aláírta. Ami minket, külső szemlélőket leginkább érint, az az ukrán hímtagművész fizetett/kitartott/zsarolt instruktorai által előidézhető végkimenetel. Bár vannak beszívott drukkerek, akik szigonyos győzelmet várnak, mára még a legelvakultabb, ámde nem bemindenezett szakértők is látják már az összeomlást, csupán annak dátumában vannak viták. 

Van azonban egy eddig nem progrosztizált, de fenyegető végkifejlet is. 

Mindig szerettem. Mindig szerettem a hajókat. Kisgyerekként a műanyagot, de még a hajóformájúra fűrészelt deszkadarabot is, ahogy néztem a lebegését a kerti kacsaúsztató felszínén. Eszkábáltam gumihajtásút, makettet, még rajzoltam is néhányat, és bár az olvasásért nemigen rajongtam, ha a könyv hajókról szólt, sosem lehetett belőle elég.

Azán persze voltak kedvencek. Néha egy-egy bizonyos hajó, máskor inkább típusok, de ez nem volt kirekesztő. Az, hogy valamelyik közelebb állt a szívemhez, még nem zárta ki az összes többit sem.

A legnagyobb kedvenceim között volt amelyeket délcegnek, gyönyörűnek, büszkének és öröknek tartottam. A történelemben nem egy időszakban foglaltak helyet. Ilyenek voltak a liburnák és triérészek, a viking hosszúhajók, a sorhajók, a fregattok, de legfőképp a barkentinok, barkok és klipperek. A későbbi időkben is épültek olyanok, amikkel lehetőség szerint azonnal világ körüli útra indultam volna. Nem feltétlen lett volna jó ötlet, de csodáltam a Lusitániát, a Titanicot, az Estoniát, de szívesen lettem volna a Calipsón, a Trinidadon, vagy a Bountyn. Egyszóval, hajók tekintetében mindenevő voltam. Eddig legalábbis azt hittem, de ez a hit megrepedezett. Nem régen, hanem így messze túl az 50 után egy szörnyszülöttel.