Na jó, nem csak pláza, de leginkább ez a szó illik jelen korunk egy bizonyos társadalmi csoportjára. Persze a jelenség, ami mára ide csúcsosodott, már jóval korábban kezdődött. Akkoriban még nem rejtett magában semmi meglepőt. Az emberek túlnyomó részt végeztek valamilyen hasznos tevékenységet. Ezen tevékenységek egy bizonyos része nem igényelt különösebben nagy helyet. Többnyire a kisipar részét képezték, de beszélhetünk oktatásról, és a korok előrehaladtával egyre magasabb szintű egyéb tevékenységekről is. Át is ugornám a történelem csemegézését, és rögtön napjaink közvetlen előzményeit venném szemügyre.

Már a nem is olyan régmúltban járunk. Belvárosi utcák, mindenütt szilárd burkolat, növények csak elvétve, azok is szinte kizárólag valamilyen edényzetben. Napernyők, aluljárók, nem túl széles utcák, emeletes házak, és üzletek hosszú sokasága. Tipikus belvárosi környezet. Az emberek megszokták, hogy a szelek már nem tombolnak, mint a mezőkön, vagy falvakban, az eső, ha esik, átvészelhető aluljárókban, kapualjakban, némi pénzért presszókban, kávéházakban. A napsütés élvezhető, ha túl erős, minden utcának van árnyékos oldala is. Még érzékelik, olykor a természet valóságát, de már mindenre van technikai ellenszer. Még a lakhatás fenntartása sem az épület hektikus karbantartását jelenti, hanem az albérlet. vagy közös költség előre megegyezett havi részletének befizetését, amivel olykor tartozni is lehet. Minden tervezhető, és kompenzálható. Gyakorlatilag egy hibrid környezet, mely a természetesség valós dinamikáját és változatosságát a puszta érzékelés szintjére mérsékli.

Ennek a hibrid környezetnek a teljesen fröccsöntött változata a pláza. Felépítése a modern városok köztereire hajaz, annak futurisztikus és idilli karikatúrája. Utcácskák, terek, teraszok, lépcsők, és járdák, hol állva, hol mozogva. De már minden műanyag. Télen a hóember műanyag, a hó vatta, a hőmérséklet pedig szoba. A nyár kellemes a légkonditól, a tűző napot kitakarja a napvitorla, az esőt felfogja a tető, és már azt sem tudni, éjjel van, vagy nappal. Egy ilyen környezetben szocializálódott társadalom számára feltétlenül szükséges a triviális dolgok megfogalmazása is. Ha ugyanis senki sem mondja el nekik, hogy télen hideg van, éjjel sötét, az eső vízből van, a szél pedig az a levegő, ami siet, akkor megfigyelési alapon sosem jut ilyen információkhoz. Ez még a kisebb gond lenne, de mivel a szóban forgó társadalmi csoport képletesen a plázából, ténylegesen viszont a belvárosokból a lábát sosem teszi ki, úgy gondolja, hogy ezek az információk teljesen hasznavehetetlenek, tehát feleslegesek is.

De a problémák itt még nem érnek véget. Miközben egy falusi gyereknek semmilyen új információt nem hordoz, hogy gondoskodjunk menedékről, ha beborul az ég, mert vélhetően esni fog, addig egy belvárosi számára elég az eső megeredését észrevenni, mert mindig van a közelben menedék. A vidéki ember nem kötekedik bikával, kecskebakkal, gúnárral, meg a helyi erős emberrel sem, mert van benne józan belátás, addig ezeket az információkat a belváros népének szabályokként kell leírni. És itt jön a jelenkor problémája.

Szabályok mindenütt vannak. Az a céljuk, hogy rendezetté tegyék a mindennapokat. Vannak szabályok, melyek a puszta létükkel lesznek értelmesek, és nem a tartalmukkal. Ilyen például, hogy jobb oldalon közlekedünk. Az angoloknál balon mennek, úgy is jó, de kell egy szabály, hogy haladjunk is. Vannak szabályok, melyek a viszonyainkat szabályozzák. A mit szabad, mi jogszerű, mi igazságos témakörökben. Ezek törvények. És vannak szabályok, melyek azoknak készültek, akik a valóságot már nemigen tapasztalják. A gond vele, hogy ezek a szabályok bárhol másutt, ami a belvároson kívül van, triviális tényleírások, mindenki ismeri, az is aki írni sem tud, és ott senki nem is vitatja őket.

Nem ám úgy a belváros lakói. Ők azt hiszik, hogy mint ahogyan a törvényeket új rendeletekkel, választásokkal, tüntetésekkel felül lehet írni, vagy íratni, úgy a valóság leiratát is hasonló eszközökkel lehet új alapokra helyezni. Ennek az elborult értelmezésnek aztán vannak egészen elmebeteg jogi alapokra helyezett abnormitásai. Mára már szinte üdítő önmérsékletre vall, ha valaki "csak" vizslát tart a panelban, de a valóság jogi szemszögű tagadása mára már egészen elmebeteg morbiditásokba torkollik. A jelenségnek az is táptalajt ad, hogy ennek a rétegnek az alkotóelemei a legkisebb mértékben sincsenek kapcsolatban a tevékenykedés-eredményesség összefüggéssel. Ebben a világban ugyanis nincs olyan tapasztalás, hogy ha felhasogatok egy m3 tűzifát, akkor lesz egy m3 tűzifám. Nincs érzékelhető összefüggés a tevékenység, és az eredmény között. Ebből pedig a való világról tapasztalatot nem szerzett személy azt a téves következtetést vonja le, hogy ez nagyobb léptékekben is így van. Talán azért talál ki olyan képtelenségeket, mint az alapjövedelem. Az elvégzett munka nem az értéke szerint kerül díjazásra, tehát nem rendelkezik a ráfordítás/piaci érték viszonylattal, csupán ára van, ami kifizethető pénzzel, de hogy a pénz értékteremtésből származik, már távoli fikció számba megy. Így pedig minden relatívvá válik. Megkérdőjelezhető lesz, hogy értékesebb-e egy mérnöki, mint egy ruhatár-kezelői diploma. Elvitatódnak a valódi érdemek, és felértékelődnek a csillogó hitványságok a kattintás-kultúrában. Elszabadulnak az orvosi szintű elmebaj tüneteinek normalizációs igényei, miközben előre tudható, hogy ennek árát azok fizetik, akik értékrendje a valóság talaján áll. Ugyanis ők azok, akik azokat a termékeket állítják elő, amiket meg lehet enni, fel lehet húzni, lehet belőle építeni. és ők gondoskodnak arról is, hogy a pláza-kultúra valóságtól elrugaszkodott hibridjeinek legyen, aki később is előállítja ugyan ezeket a javakat.

És a hab a tortán az értelmiségi létükbe vetett hitük.

Bár szokás a vidéki embereket elmaradottnak tekinteni - bizonyára a változások szelétől is véd a pláza fala -, azért nem jutott el a hír a hibridvilágba. Vidéken is van internet, nem kell "kinyomtatni", a vidéki települések jelentős részéről előbb elérhetőek a városszéli bevásárlóközpontok, mint a belvárosokból, a futárszolgálatok a tanyákra is kiviszik a rendeléseket, és valami oknál fogva mindig csak a belvárosi emberek szoktak eltévedni. A vidékiek általában feltalálják magukat. Ha nem is tudják, hogy adott pillanatban hol vannak, életrevaló ötleteik támadnak, hogy hogyan legyenek úrrá a helyzeten. Ők anélkül is hazatalálnak, hogy csatárláncban keresné őket a katasztrófavédelem a budai hegyekben, csak mert lemerült a náluknál okosabb telefonjuk. 

És hogy mindez miért fontos?

Azért, hogy én is gyújtsak egy gyertyát azok számára, akik talán még menthetők a műanyagvilág műfényei alatt műanyag fotelben terpeszkedő multivitaminos italokat szopogató műmellű csajokat felfújt izmokkal szédítő emberi hibridjei számára. Hátha még van remény egy gondolatszikra erejéig átgondolni, hogy eredetileg semmi sem öncélú. Mindennek oka van. Azért vagyunk szomjasak, mert vízre van szükségünk. Azért vagyunk éhesek, mert pótolni kell a szervezetünk számára a tápanyagot. Azért élmény a szex, mert a természet így biztosítja a szaporodást. Ha ezeket a dolgokat csupán önmagukért tesszük, akkor az megbosszulja magát. Nem arról van szó, hogy ne ízesítsük az italunkat, vagy ne legyen gasztro-kultúránk, főleg nem, hogy csak a gyereknemzés kedvéért bújjunk ágyba, hanem hogy tudjuk, ezek eredetileg nem a létünk céljai, csupán fenntartói. Ha valaki több akar lenni, mint haszontalan élősködője a társadalomnak, akkor annál sokkal többet kell tennie, mint valóságtól elrugaszkodott ostobaságokat megosztani hasonlóan elborult elmékkel a "közösségi" médiában. Bár az a látszat, hogy erre a legtöbben vevők, valójában a hasznos emberek csak ritkán érnek rá zöldségeket beszélni, és olyankor is csak viccből teszik. A plázák világának műanyag díszletei nem valódiak, csak másolatok, ezért a tapasztalatok és következtetések sem életszerűek. Nem kellene ragaszkodni hozzájuk. Attól, hogy a színházak, kiállítótermek, koncertek, egyetemek, kutatólaboratóriumok, mindenféle egyéb kulturális lehetőségek túlnyomó részt praktikus okokból a városokban tömörülnek, még nem lesznek az ezeket körülvevő utcák műanyagvilágba rekedt bennszülötteiből értelmiségiek, de még csak értelmes emberek sem.

Fogarasi Miklós  ( F.M.J. )