Magán-galaxisom

Eljött az idei heterofób és természettagadási hónap.. Szinte már megszokhattuk, hogy ilyenkor kevés homoszexuális társaságában a felvonulásoktól magukat érthetően távoltartó homoszexuális többség nevében demagóg kretének teszik próbára a normális hétköznapokat preferáló polgárok türelmét.

A fenti sorokból kitűnhet, hogy nem vagyok lelkes támogatója e felvonulásoknak, de ez NEM homogyűlölet. És hogy miért nem, azt alább részletezem. 

Először is egyáltalán nem tudom támogatni semmilyen adatott emberi tulajdonság előtérbe helyezését más emberi tulajdonságoknak. Ennyi erővel tarthatnánk gerincferdülésesek, szőkék, lúdtalpasok, vagy kékszeműek büszkeségének napját/hónapját is. Szerintem egy embert a tudása, tapasztalata, másokhoz való viszonya, emberi tartása határoz meg, és nem az, hogy kivel/mivel tölti a bensőséges pillanatait.

Másodsorban szükségesnek tartom elkülöníteni valaminek az eleve történő elutasítását, a személyes ellenérzéstől. Ez azért fontos, hogy megértsük, mi miért van, minek mi lehet az oka. Attól, hogy valaki nem rajong a mákosgubáért, még nem jelenti azt, hogy gyűlöli a mákot, még kevésbé, hogy rendszerszinten lenne kirekesztő a mákoskalácsot kedvelőkkel.

Itt elérkeztünk, a lényeghez. Bárkire, aki személyesen nem érintett, rá lehet fogni, hogy homofób, és ebben nincs is semmi meglepő. Sem az állítás valóságtartalmában, sem abban, hogy ezt gondolkodás nélkül ráolvassák bárkire, aki nem kíván közelebbi kontaktusba keveredni meleg emberekkel. Ez azonban nem meleggyűlölet, nem rasszizmus, és nem kirekesztés, csupán természetes reflex.

Nem zsákbamacska. Ukrajna papírkutyája kapcsán fogalmazódik meg, hogy vajon hol rontottuk el?

Nem feltétlenül épp most, vagy a közelmúltban, hanem úgy általában. Népmeséink is tele vannak hősökkel, hősiesen magukért kiálló kisemberekkel, de nemigen fordul elő, hogy vezetőkről szólnának. 

A vezető egy egészen más karakter, mint a hős. A hős egy bálvány, ki legyőzi a gonoszt. A gonoszt, aki feltétlenül mindenféle tekintetben negatív figura. Legegyszerűbb, ha sárkány, de lehet gonosz király, vagy alattomos kobold, mindegy. A lényeg, hogy megkérdőjelezhetetlenül rossz legyen, akit ki kell nyírni. 

És akkor jön a hős, aki legyőzi. A hős hősiessége annál nagyobb, minél több mártír előzte meg, akik nem voltak kevésbé hősiesek, de úgy alakult, hogy alul maradtak. 

Ez az egész nem csak a mesékben van így, ilyenek a filmek is. A hősöket csodálják. MIcsoda bátorság, micsoda erő, micsoda elhivatottság. Pechesebb kivitelben, micsoda áldozatkészség, micsoda kockázatvállalás. A kérdés, hogy mindennek van-e értelme? Van-e értelme a hősiességnek, vagy akár az áldozatvállalásnak, ha annak nincs célja? Az a kérdés, hogy le kell-e győzni a sárkányt, ha az nem rabolta el a királykisasszonyt? Nem. Minek? Megölni egy sárkányt, aki nem ártott senkinek, csupán sárkánynak született, nem valami hősies dolog. Eddig rendben, de józanabbul meggondolva annak sincs értelme, hogy a hős nekimegy a sárkánynak, és mondjuk pechjére mártírrá válik, mert a királykisasszonyon az nem segít. A problémát pragmatikusan a vezető oldhatná meg, aki a célra koncentrál, tehát a kiszabadításra, és nem arra, hogy annak legyenek látványelemei is.

Kár lenne olyan közhelyekkel terhelni a tárhelyet, mint például, hogy beteg világban élünk, mert elég beteg, aki ezt magától nem ismeri fel. És hogy kellően sokak lelkivilágát borzoljam - merthogy nem célom népszerűnek lenni, csak a véleményemet osztom -, sok konkrétumon túl, ez egészen egyszerű jelekből is kikövetkeztethető. 

A társadalmi jelenségekre való rácsodálkozás számomra csupán érdeklődés, mégis vélek felfedezni olyan triviális szabályszerűségeket, melyek talán említést érdemelnek.

Vagyük például a profilképeken megjelenő színezéseket. Ha ezeknek lenne a normalitáson alapuló oka, akkor egyazon ember ugyan olyan, vagy hasonló témában felvetődő eseményekre hasonló reakciójaként alkalmazná. Ha például egy állatbarát egyszer a pingvinfiókákért, máskor a sintértelepi kutyákért színezné a hátterét, de az űrkutatás híreire nem reagálna, akkor az egy kiegyensúlyozott gondolatvilág kivetülése lenne. Ugyan ezen elv szerint, ha valaki emberjogi nézetei alapján emel szót népcsoportok háttérbeszorítása miatt a földrajzi helyszín, vagy társadalmi berendezkedéstől függetlenül, az is tisztelni való világlátás. Ide lehetne még sorolni, amikor valaki egy megtámadott ország mellett teszi le a voksát, az elszenvedő melletti szolidaritás címén. 

Bár a fenti bekezdéstől úgy tűnhet, mintha az ukrajnai háborúról szeretnék észt osztani, valójában az csak az apropó, illetve a mondanivaló részbeni szemléltetőeszköze.

Ukrajna laikus szemmel 

A szakértők már mindenféle szempontból megszakértették az ukrajnai helyzetet. Természetesen egymásnak ellentmondva, de kicsit sem tágítva. Jósoltak, és megmagyaráztak, értettek és félreértettek, érdekeket latolgattak, héroszokat alkottak, majd döntöttek le.

Avagy szubjektív értelmezés Isten természetéről.

Mindenek előtt tisztáznám. Ateista az, aki nem hisz istenben. Nem a keresztényekében, egyikben sem. Az ateista számára a világ fizikailag, kiszámíthatóan, és megfelelő feltételek véletlenszerű együttállása okán létrejött, alakult, ennek a folyamatnak vagyunk épp itt és most is részesei, és haladunk valamerre, ami természetesen kiszámíthatatlan.

Én nem ilyen vagyok. Még akkor sem, ha bármelyik vallás hithű követője közéjük is sorol.

Bármelyiké. Mert nem gondolom, hogy bármely, földi emberek által kitalált, formált és deformált, olykor át-, és megreformált istenkép megfelelne a tényszerű valóságnak. Számomra semmivel sem valóságosabb egy kaporszakállú ítész, mint egy teknősbéka háton billegő lapos-föld illúziója. Nem hiszem, hogy a teremtő Isten neve Jahve, Allah, Síva, vagy akár Tollaskígyó lenne.

Na jó, nem csak pláza, de leginkább ez a szó illik jelen korunk egy bizonyos társadalmi csoportjára. Persze a jelenség, ami mára ide csúcsosodott, már jóval korábban kezdődött. Akkoriban még nem rejtett magában semmi meglepőt. Az emberek túlnyomó részt végeztek valamilyen hasznos tevékenységet. Ezen tevékenységek egy bizonyos része nem igényelt különösebben nagy helyet. Többnyire a kisipar részét képezték, de beszélhetünk oktatásról, és a korok előrehaladtával egyre magasabb szintű egyéb tevékenységekről is. Át is ugornám a történelem csemegézését, és rögtön napjaink közvetlen előzményeit venném szemügyre.

Gázolás helyszínénél jártam. Nem akartam, de így alakult. Vonat ütött el egy gyalogost. Nem először fordult már elő ezen a helyszínen hasonló eset. Mondhatni rendszeresen. Látszik a sok mécsesből, virágokból, tákolt keresztekből, de mindez nem számít. Jön a következő, az azt követő, és így tovább.

 Csak az a kérdés, hogy mi a terv? Mégis minek kellene történnie, hogy a soron következő potenciális áldozat, kivegye végre a füléből a fülhallgatót, felnézzen a nála nyilvánvalóan okosabb telefonjából, és úgy viselkedjen, ahogyan a túlélést nem szerencsefaktornak képzelő épkézláb emberek tennék?

 Illusztráció. Forrás: faktor.hu/ft-vonatbaleset

Elmagyarázom. A vonat ismereteim szerint, ha csak egy kósza járgány, akkor is minimum húsz tonna, de lehet akár több ezret nyomó konténer, vagy kamionszállító is. Ez a tömeg halad egy nagyon kevéssé tapadó vas felületen, a vas kerekein elképzelhetetlenül hosszú fékúttávolsággal. Ez a haladási sebesség meghaladja a száz kilométert óránként, és még kormány sincs rajta. Ezeket a körülményeket figyelembe véve az emberi test egyetlen porcikája sem elég ellenálló ahhoz, hogy egy ütközésből jól jöjjön ki.

 A fentiekből a túlzott önbizalommal élők számára a következő alternatívák lehetségesek egy találkozás alkalmával.:

Elég régen elég unalmas, hogy magukat liberálisnak valló vérgőzös anarchisták próbálják a lehető legagresszívebb eszközökkel számon kérni a világon saját elképzeléseiket, bármiről is legyen szó.

 Ez számomra azért fájdalmas, mert magamat én is liberálisnak tartom, de e szó alatt én egészen mást értek, és nem gondolom, hogy a liberális nézet kizárná, hogy legyenek elképzeléseim mindarról, amik körülvesznek. A liberalizmus szerintem nem alapeszme, hanem viszonyulás más nézetekhez.

              Kezdeném azzal, hogy szerintem már maga az elnevezés is kötelez. Mennyire lehetne komolyan venni egy agrárium köré szerveződő politikai mozgalmat, mondjuk kisgazdapártot, vagy kertészszövetséget, ha azok növényvédelem címén minél nagyobb területek lebetonozását követelnék? A liberalizmus is hasonló.

Hosszú hetek óta tartanak már az egészségügyi óvintézkedések. Hogy mennyi  a járványból a hiszti, mennyi a valóság, kinek mekkora politikai, gazdasági érdeke fűződik az elbagatellizáláshoz, vagy felnagyításhoz, most nem érdekes. Bizonyára mindenki kellően alá tudja támasztani az álláspontját olyanok előtt, akik amúgy egészen más szakterületen jártasak, és nagyjából egy hangot sem értenek az egészségügyi szakmai vitákból.

Van azonban néhány laikus számára is érthető tájékoztató, amit akár hallgat, akár olvas az ember, a magyar nyelv szabályai szerint értelmezhetően, hétköznapi emberek számára fogalmaztak meg kellő ismeretekkel rendelkező szakemberek. Ami pedig ezek hitelességét illeti, valószínűleg nincs az álláspontok között érdemi különbség, hiszen azokról hallanánk eleget.

Én a következő információkat tudom a védekezésről.:

Helyzetkép: Elöl tompított fénnyel bandukoló gépkocsi a senki földjén az éjszakában, mögötte ki-kitekintgető autók, előzési lehetőséget keresve.