MESE ÉS VALÓSÁG RÉGEN ÉS MOST

Amikor megszületik a gyermek, a világról ismeretei nincsenek. Természetes dolog, hogy így van, és ekkor még nincs is semmi probléma. Ám ekkor jön a „felnőtt” társadalom, és infantilis debil módjára, valamiféle aberrált kényszer által vezérelve, elkezdi a mit sem sejtő ártatlan csemetét önnön butasága áldozatává tenni. Persze ezek a „felnőttek” meg vannak róla győződve, hogy ők semmi rosszat nem tesznek, és hogy a gyermek milyen hálás az ő törődésükért, ám remekül ide vág az a mondás, miszerint a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve. Nevelő célzatú utasítások, megjegyzések, és még ki tudja hányféle megnyilvánulás segíti az érdeklődő, nyitott gyermek kiábrándult, csalódott, depressziós felnőtté cseperedését. A „felnőttek” persze készen vannak az érvekkel: én is voltam gyerek, tapasztaltabb vagyok, mit tudsz te az életről?, nekem is ezt mondták, mégis felnőttem, stb… .

Jelen írásomnak nem célja, hogy gyermeknevelési tanácsokat adjon, inkább valamilyen okkeresés a valódi cél. Úgy vélem, hogy azok a történések, amelyek napjainkban jellemzik a közéletet, nem értelmezhetőek a hozzájuk fűződő napi érvelések fényében. Persze valószínűleg most sem vagyok minden szükséges információ birtokában, de szerintem ezzel mindenki így van, mégis van véleménye. Nekem is van.