Hol az Isten?

-        Szia, Tata!

-        Szervusz, Tomi! Mi járatban? Nem arról volt szó, hogy csak a hét végére jössz?

-        De igen.

Zavart csend, majd folytatja:

-        Azért jöttem, mert kérdezni szeretnék valamit.

-        Na és annyira sürgős? Szívesen látlak, de a hintán még nem száradt meg a festék, a homokozó pedig teljesen elázott az éjjel. A mama elment a Juliska nénihez valami fontosat megbeszélni. Unalmas lesz velem, ha közben nincs mit játszanod.

-        Talán nem lenne sürgős, de mire ideérek, mindig elfelejtem, hogy mit akartam kérdezni, ezért most nem vártam meg a szombatot.

-        Ez bizony komolyan hangzik. És mi lenne a kérdésed?

-        Tata, mi az az ateista?

-        Az az ember, aki úgy gondolja, hogy a világ magától jött létre csak úgy, és alakult, míg olyan nem lett, amilyennek most látod. Az ateista nem hiszi, hogy a mindenség meg lett volna teremtve, mert szerinte csupán véletlenül úgy alakultak a dolgok, hogy létrejött és kész. De honnan jut ilyesmi az eszedbe?

-        Hallottam. Azt beszélgette az iskola előtt két néni, hogy aki nem jár templomba, az ateista. Nagyon megijedtem, mert azt hittem betegség, és te sem jársz templomba, és lehet, hogy attól van.

Nagy nevetés, majd kisvártatva:

-        Az nem ateista, hanem autista. Az tényleg betegség, de szerencsére én nem szenvedek benne. Hanem hallod-e, fiatalúr. Tudod, hogy nem szép dolog hallgatózni?

-        Tudom Tata, de olyan hangosan beszéltek, hogy nem tehetek róla.

Elmélázva elsétál, majd óvatosan visszasomfordál.

-        No, mi nyomja még a lelked?

-        Tata, aki templomba jár, az nem ateista?

-        Ez nem ilyen egyszerű, Tomi. Sokan bemennek a templomba. Van, aki csak megnézni, mert szépek a képek, az ablakok meg a szobrok. Van, aki úgy gondolja, hogy ott találkozik a mindenható Istennel és van, aki csak azért, mert úgy tanulta, hogy oda kell járni.

-        Akkor már értem. Aki templomba jár, annak vagy tetszik, vagy hisz Istenben. Tata, te nem jársz. Nem hiszel Istenben?

-        Szerintem van Isten. Úgy hiszem, hogy létezik.

-        Akkor nem akarsz vele találkozni? Miért nem jársz templomba?

-        Nehezeket kérdezel, Tomi. Beszéljünk meg valamit. Én válaszolok, de ha valamit nem értesz, akkor szólsz, mert ha rosszul érted meg, akkor rosszul is fogod tudni.

-        Jó, figyelek.

-        Először is, nálunk csak egy istenről beszélnek, mert így alakult sok száz év alatt. Vannak a világon helyek, ahol másik istenről beszélnek, mert ott meg úgy alakult. Amerre jársz a világban, annyiféleképpen nevezik. Máshogyan hívják.

-        De miért, nem csak egy isten van?

-        Ezt nem tudom, de valószínűleg tényleg egy van. Nevet viszont az emberek adtak neki. Mindenütt úgy nevezték el, ahogyan leginkább szerették volna nevezni.

-        Ez nagyon vicces, olyan, mintha engem minden utcában máshogyan hívnának.

-        Pontosan, de nem vicces. Képzeld el, hogy a különböző utcákban élő emberek összeverekednének azon, hogy te Elemér vagy, vagy Bendegúz.

-        De én Tomi vagyok.

-        Igen, én tudom, te is tudod, de ők nem. Ők csak elneveztek téged valaminek, azután haragszanak egymásra, mert másutt máshogy tudják.

-        Jaj de buták. Ennek semmi értelme. Ha így lenne, elmondanám nekik, hogy nincs igazuk és ne csinálják.

-        Igen, az Isten is elmondta. Sokszor, sokféleképpen. De az emberek nem hallják, nem értik, vagy csak kevesen, de nekik meg a többiek nem hisznek.

-        Nem is olyan könnyű istennek lenni. Azt hiszem. De ha esetleg elmennénk hozzá a templomba?

-        A templomba elmehetsz, de szerintem ott senkit sem találsz. Én úgy gondolom, hogy az Isten nem ott lakik.

-        Nem? Honnan tudod? Mondta neked?

-        Nem Tomi, nem mondta. Igazából még sosem beszélgettünk. Valamikor régen próbáltam beszélgetni vele, de nem válaszolt. Később megértettem, hogy vannak nagyobb gondok is, mint az enyémek, és azok előbbre valók.

-        De ha nincs a templomban, akkor hol van az Isten?

Az öreg gyengéden a fiú szegycsontjára bökött.

-        Itt a szívedben, itt van, kisunokám. Itt van a tiédben, az enyémben, és minden teremtett lélekben.

-        Akkor mégsem egy isten van?

-        Szerintem egy van, de mindenkihez eljut.

-        De Tata, az emberek annyira másmilyenek. Nem is hasonlítanak, hogyan lehetne mindenki szívében ott az Isten?

-        Tudod, te egy ember vagy, ahogyan mindenki más is egy. Bennünk él az Isten. Mint egy nagy házban. Van, aki a pincében vet neki ágyat, van, aki tetőszobában. Van, aki a verandán ad neki pár falatot, van, aki az étkezőben terít számára. Aki rossz másokhoz, abban is lakik egy kicsi az Istenből, de sovány, és be van zárva. A jó emberek az Istent szeretik és hagyják, hogy jó úton vezesse őket. Minden néven azt tanítja az Isten, hogy éljünk békében egymás mellett, segítsük fel az elesetteket, tegyünk egymás kedvére.

-        De Tata, az emberek nem segítenek egymásnak, hanem inkább ellopják a mások dolgait, azután meg csúfolódnak, meg kinevetik.

-        Látod Tomi, csak most kezdted az iskolát, és máris okosabb vagy, mint sok felnőtt. Sokan hiszik, hogy ha templomba járnak, akkor azzal minden el van intézve. Szerintem pedig akkor vannak jól a dolgok, ha az Isten tanításait fogadjuk meg, és nem azzal foglalkozunk, hogy mit szólnak hozzá a többiek. Ha másokat bántunk azért, mert máshogyan nevezik az Istent, vagy másmilyennek képzelik el magukban, akkor azzal nem leszünk jobbak náluk. Az Isten meg tudja védeni magát, ha akarja. Ha pedig nem védekezik, akkor talán nem is kell. Nekünk sem tud ártani a katicabogár, pedig a levéltetvek nagyon félnek tőle. Az Isten sem szorul védelemre.

Na gyere, keresünk valami játékot a padláson, mert szerintem vannak még ott olyan kincsek, amiket apád még nem hozott le.

Fogarasi Miklós (FMJ) 2014. jún. 07.