Van abban valami szükségszerű, ami történik.

 Egy ország olyan, amilyenek a lakói. Nem kívánom elemezni, belátható, hogy azok alakítják egy terület mindennapjait, akik lakják azt, és lehetőség szerint saját magukra formálják. Ez alól vannak időleges kivételek, történelmi kényszerek, de bármi kényszerítő körülmény is adódik, a mindennapokra előbb-utóbb mélyen rányomja a bélyegét az ott élők életfelfogása. Az irányelveket ugyanis elő lehet írni, lehet kötelezővé tenni rituálékat, megszólításokat, hivatali berendezkedést, bármi egyéb mást, mely csupán külsőség, de azt, hogy a benne élő ember hogyan viszonyul mindezekhez, nem lehet előírni. Az, ahogy egymást köszöntik, ahogy a nézeteltéréseiket kezelik, ahogy az ünnepeiket ülik, amit erénynek, vagy bűnnek tartanak, amit és ahogy tűrnek, vagy elfogadnak, az mind mind a lakosságra jellemző vonás.

Ezeknek a tulajdonságoknak a kialakulásához időre van szükség. Nem is kevésre. Egy ország lakosságát nem csupán a nyelv, sőt, mégcsak nem is ez a legfontosabb, hanem a közös történelem köti össze. Az adott területen nemzedékeken át átélt közös események, természeti katasztrófák, hadi-események, megszállások, szóval a nemzetté válás elkerülhetetlen feltétele a kellő történelmi távlat, a közös sors.

Ahhoz, hogy ne csupán nemzet, hanem társadalom is épüljön, nem elég a közös történelem. Kell hozzá közös értékrend, kellenek hozzá hősök, idolok, kellenek a szégyenfoltok is, hogy megmutassa az alsó határt, ami alatt már nincs érték. Ezek a nemzetté válás után alakulnak ki, és szintén időigényes. Nem születnek naponta olyan élethelyzetek, amiben géniuszok, hősök, példaképek emelkedhetnek, és az árulás sem feltűnő, ha nincs nagy kár belőle.

Mindezek fényében érdemes szemlélni mindazt, ami Ukrajnát jellemzi. Lakosságát tekintve sosem volt nemzet, kisebb-nagyobb népcsoportok lakták. Nem volt a történelemnek olyan szakasza, amiben ők együtt nemzetként huzamosabb ideig élték volna az életüket. Éltek ugyan mindig is szép számban emberek azokon a vidékeken, nagyobbrészt nyelvet is egyet beszéltek, de volt közöttük rengeteg akik különbözőnek számítottak. Nem igen volt ebből probléma sem, mert a társadalomszervezés is megmaradt helyi szinten. A birodalmak határvidéknek tekintették, amely nem veszélyes másokra, hisz szervezetlen közösségek gyűjtőhelye, viszont méreténél fogva kellő elválasztó terület, a békés elhatárolás érdekében. 

Ilyen előfeltételek között nem is különösebben meglepő, hogy nem alakultak ki nemzeti minimumok, az összetartozás dátumai is inkább egyházi ünnepeket jelölnek. A történelem nem szól nagy ukrán hősökről, nincsenek ukrán mítoszok, az emberek összetartozás-érzés hiányában csupán a maguk hasznával vannak elfoglalva. Ez a szocializáció alapja. Ebből pedig következik a mai mindennapok szükségszerűsége. Nem Ukrajna tehet róla, ez a nemzettelenség, a nívót mutató társadalmi értékrend hiányának következménye.

 Ezek fényében nincs is min csodálkozni, amikor a jelen kor eseményeit szemléljük. Adott ugyanis egy elvileg nemzet, de gyakorlatilag egy pár milliós, összetartozás szempontjából nem különösebben érzelem-vezérelt néptömeg, amely egyesével a saját érdekek érvényesítésén kívül semmilyen értelmezhető viszonyrendszert nem alakított ki a maga számára. Ha megnézzük az un. ukrán nemzeti szimbólumokat, elég sokatmondóak. Míg akár egy csupán néhány száz éves államisággal bíró nemzet esetében is kidolgozott, és részletekbe menő címereket, trikolórt, eredettörténetet, közös történelmi hagyományrendszert találunk, addig az ukrán zászló mondhatnánk puritán, de ez legyen a legkisebb probléma, a címerük leginkább egy halfeldolgozó kft logojára emlékezet. Semmi művésziség, semmi kifejezés, semmi emelkedettség, semmi kifinomultság, csupán egy számítógépes firka, ami alkalmasint jól felismerhető a cég irodáinak bejáratára festve. Nem az a célom, hogy degradáljam az ukrán nemzeti egység kialakulását, csupán rámutatni, hogy olyan környezetben próbálnak ősiséget felmutatni, ahol sokszázados, olykor ezeréves nemzetek viszik elöl a fáklyát a pátoszok útján. Nem is csodálkozom, hogy frusztráltak a környező országok nemzeti jelképei láttán.

Ennyit az előzetesről, és most lássuk, hogy mégis mire lehet számítani! 

Adott ugye egy ország, amelyiknek lakói jobb híján a maguk érdekét követik. Vannak ugyan törvények, de azokat sem az alkotói, sem a törvények őrei sem veszik komolyan. Ilyen körülmények között a pénz és az erő  dominál, tehát a társadalomszervezés alapja a korrupció és az erőszak. Persze ezt senki sem mondja ki, csupán bárki és mindenki használja és/vagy elszenvedi. Azon a vidéken így működik minden. De működik, és ez a lényeg. Megszokták, ez a viszonyulási alap. 

Némi problémát jelent, hogy az állam ilyen körülményék között nem működik. Elvileg igen, de minden résztvevő tudja, hogy ez csupán szemfényvesztés. Bármi, és minden borítékot igényel, és ezt a polgárok már evidenciának is veszik. Az állam nem működhet így, az abban dolgozók viszont igen. Ezért nem kerülnek soha rendeltetési helyükre a dolgok, mert senki sincs, aki ennek a célnak előbb akarna megfelelni, mint az aktuális pozíciójából adódó lehetőségek kiaknázásának. Nem azért akarnak az emberek bizonyos állásokat betölteni, mert elhivatottak, hanem mert ott jobban tudják érvényesíteni a saját érdekeiket. 

Csak néhány gondolat a háborút megelőző Ukrajna viszonyairól, amik nem véletlenek talán. Nagyságrendileg négyszer annyi népesség, mint Magyarországé, de ötször akkora területen. Sokszázezerszer akkora ásványkincs mennyiség, mint Magyarországon. Világelső termőföldminőség, és nagyságrendileg Magyarországnyi termőterület, És evvel együtt Magyarországéval megegyező GDP. Vajon hogy lehet? Ha csupán hátradőlnének, és mindent vendégmunkásokkal csináltatnának, de nem lopnának, csuda gazdag országban élhetnének. De nem így van. Rengeteg pofátlanul gazdag ember élt, és él Ukrajnában, akik középosztálybeli pozíciókat töltenek be, és evvel együtt mérhetetlen szegénységben azok, akinek nincs mivel visszaélniük. Ennek velejárója az állam működésképtelenség aljáig pusztult költségvetése.

Az állami működésképtelenség hozza magával az állami problémákat is, és azok bizony feszültségeket jelentenek. A feszültségek viszont a még tervekkel is alig rendelkező vezetést kihívások elé állítják. A megoldhatatlan kihívások  elfedésének legjobb módja az amúgy lényegtelen nemzetiségi ellentétek szítása. A bűnbakképzés mindig kifizetődőnek bizonyul. Itt el is jutunk napjaink problémájához. Míg a társadalmi elégedetlenségnek érthetően a velejéig korrupt állami vezetés ellen kellett volna fordulnia, militáns, agresszív, neonáci csoportok a nemzeti kisebbségekkel szemben fogalmazták meg a kritikáikat, mintha az ő jelenlétük miatt lenne az állami vezetőknek luxusvilla-láncuk a föld körül. Persze az ostoba ember véleménye könnyen vezérelhető, és ebben a nyugati világ is szívesen segítséget nyújtott, főleg, hogy üzletet látott benne. 

A határvidék nem tehet róla. Nem az ezen a vidéken megélhetést kereső egyszerű emberek akarták. Ukrajna tragédiája a nyugati államok vezérelte ukrán hatalmi elit ambícióinak túlfejlődése. Ha ez a nyomorult és gátlástalan undorító pénzéhes globalista világ nem akarná mindenáron a hatalmába keríteni a világot, a kisemberek remekül meglennének egymás mellett viszonylagos békességben. 

Ukrajna a közeljövőben vagy behódol, és ebben az esetben lesz lehetősége egy kisebb területen végre nemzetté válni, vagy továbbra is elhiszi azt a gátlástalan hazugságot, hogy esélye van az oroszokkal szemben nyerni. Ez esetben létezni is megszűnik. A helyén egy megszállt provincia létesül, aminek sorsát majd Moszkvából egyengetik, de nem ez a legrosszabb forgatókönyv. Még az is előfordulhat, hogy most már nem csupán az ukrán náci brigádok provokálják az oroszokat, hanem a helyükbe lépnek a semmivel sem értelmesebb, vagy makulátlanabb nyugati politikai vezetők, és ők folytatják a hergelést tovább. Ebben az esetben még az is előfordulhat, hogy az oroszok tényleg továbbmennek. Nem azért mert valaha is akartak volna, hanem mert nem hagyják őket békén, folyamatosan provokálják, márpedig aki a pofozkodást preferálja, azt adott esetben fel is pofozhatják.

Ideje lenne már végre abbahagyni!