Magán-galaxisom

Szösszenet a párkapcsolatokról.

Gyermeket vállalni az élet egyik legfontosabb, legfelelősségteljesebb, legtöbb kihívást, fáradságot és legtöbb szép emléket hozó feladata. Sokak szerint az élet értelme. Ezzel az állásponttal nem tudok azonosulni, de ide vágó nézeteim egy másik fejezet tárgyát képezik. Helyesen talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy sokak életének értelme a gyermek. Itt azonban meg kell jegyezni, hogy nem mindenkié! Ezért is sajnálatos, hogy mégis egyfajta társadalmi elvárás teljesítéseként fogják fel sokan, és ennek megfelelően is kezelik. A gyereket babának, plüss-macinak, veterán autónak, szobakutyának vagy túrasátornak tekintik, amivel kedvtelésükre szórakozhatnak, ha hangulatuk úgy hozza, esetleg eldicsekedhetnek vele társaságban. Tudomásuk van róla, hogy ez kevés, mondjuk úgy, hogy ezen felül némi karbantartást igényelnek, hát vesznek neki ezt-azt, fogadnak gyerekpásztort, esetleg rábízzák a nagyszülőkre, később a számítógépre, majd nélkülözhetetlenségük teljes meggyőződésével rohannak pénzt gyűjteni, hogy a többi társadalmi elvárás is mielőbb pipát kaphasson a zsebfüzetben.

Háborúsdi

- Ratatata… Ratata.   Tyűűűű….-Bumm. Ratata. Lelőttelek.

- Akkor most meg kell halnom?

- Jaj, Tata! Nem úgy gondoltam. De most lelőttelek.

- Értem. Tehát megsebesültem. Súlyosan? Mikor gyógyulok meg?

- Ezt nem így kell játszani! Megsemmisítem az ellenséget, és akkor én győztem.

- De én nem is tudtam, hogy ilyet játszunk. Ha tudom, akkor lehet, hogy védekezek. Bár én nem szívesen lőnélek le.

- Ez a statéga. Tudod, a meglepetés.

- Az stratégia. És a háborúnak vannak szabályai is.

- Tudom. Az a szabály, hogy előbb kell lőni, és akkor nyerek.

Hol az Isten?

-        Szia, Tata!

-        Szervusz, Tomi! Mi járatban? Nem arról volt szó, hogy csak a hét végére jössz?

-        De igen.

Zavart csend, majd folytatja:

-        Azért jöttem, mert kérdezni szeretnék valamit.

-        Na és annyira sürgős? Szívesen látlak, de a hintán még nem száradt meg a festék, a homokozó pedig teljesen elázott az éjjel. A mama elment a Juliska nénihez valami fontosat megbeszélni. Unalmas lesz velem, ha közben nincs mit játszanod.

-        Talán nem lenne sürgős, de mire ideérek, mindig elfelejtem, hogy mit akartam kérdezni, ezért most nem vártam meg a szombatot.

-        Ez bizony komolyan hangzik. És mi lenne a kérdésed?

-        Tata, mi az az ateista?

Na most aztán jól megmondom...

Nagyon mérges vagyok! Szörnyű állapotok vannak. Elég volt. Eddig, és ne tovább! Mit képzel magáról ez a senkiházi? Hogy van bátorsága bármit is tenni? Saját véleményt alkotni? Fujj! Lehetőségeket kihasználni? Undorító! Visszaélni a kétharmaddal, az biz’a megy neki. Látszik, hogy a demokrácia távol áll tőle. Ha tudná, hogy mi fán terem, akkor azt is tudná, hogy nem az a demokrácia lényege, hogy a többség felhatalmazása alapján a nyertes vezeti a reá bízott vezetnivalót, hanem az, hogy bárgyú mosollyal hagyja magát tereltetni a felelősség alól felszabadult, vagy kellő támogatottsággal sosem rendelkezett kisebbség által, majd az ebből eredő káoszt magára vállalva eltűnni a süllyesztőben. Példát vehetne a vetélytársakról, ők tudják ám csak, hogy hogyan is kell ezt csinálni.

A demokrácia csodálatos dolog, de csak ha a következő recept alapján működik.:

TE-MI-SO, avagy kié az erősebb Isten?

Jó néhány éve már, hogy beszüntettem az egyház-adó fizetését. Nem mintha sok lett volna, csak elgondolkodtam okokon, célokon, eredményeken, szándékokon, hitelességen, elveken, szóval azokon a dolgokon, melyeknek megléte, vagy hiánya szerintem a világ sorsát alakítják. A filozofálás eredménye az lett, hogy magam előtt nem tudtam elszámolni azzal, hogy miért támogatok egy olyan szervezetet, amelyik deklaráltan maga elé kitűzött céljait nem is akarja teljesíteni? Pontosabban akkortájt nem úgy nézett ki, mintha lennének ilyen szándékai. Bár Ferenc pápa személye bizakodásra ad okot, csak remélhető, hogy majd egyszer természetes halállal fog jobblétre szenderülni.

Volt szakasza az életemnek, amikor sokat gondolkodtam hiten, valláson, a világ egyházain, azok tanításain, elvárásain, a környezetükre, illetve a világ többi vallására, azok híveire tett hatásain. Nem a konkrét vallások szakértője akartam lenni, csupán érdekeltek a kapcsolódási pontok, valamint a súrlódások mibenléte. Azért tartom jó dolognak a minél távolabbi vizsgálódást, mert kellő messzeségből objektívebb megállapítások tehetőek. Ide kívánkozik egy általam nagyon jónak tartott felvetés, melyet viccként szokás mesélni.: Nem értem, hogy a zsidók és a muszlimok miért nem ülnek le végre egymással megbeszélni a problémáikat, hogy végre egyezségre juthassanak, ahogyan jó keresztényekhez illik?

Előző írásomban fejtegettem épp, hogy - meglátásom szerint - a politikai paletta miként oszlik ilyen-olyan oldalakra, és hogy ennek miféle külsőségei figyelhetőek meg. Talán érdemes átfutni ismét, de kivonatosan ide is jegyezném: Minden világnézet lehet érdekes, konstruktív, vonzó, alkotó és elgondolkodtató. Csupán egyetlen egy politikai formációt nem látok ilyen szavakkal jellemezhetőnek, mert sem elvei, sem erkölcsi alapkövei nincsenek. Jól megfontolva a politikai formáció is erős túlzás, hiszen amögött valamilyen világnézeti meggyőződésnek kellene meghúzódnia, de itt inkább csak a cél és a módszerek felismerhetőek. Cél a hatalom, a módszer pedig mindegy, csak hatékony legyen. Magyarul: uralkodni akarnak, és ezért ha kell, hazudnak, ha kell, hamisítanak, de akár pincékben kínoznak, más esetekben nyílt utcán lövöldöznek is. Politikai elhelyezkedés, irányultság, meggyőződés, számukra ezek érthetetlen fogalmak. Talán nem is lehet őket rosszindulattal vádolni, hiszen ismerniük kellene ehhez azokat az erkölcsi normákat, melyek alapján jobb érzésű emberek elutasítják a megnyilvánulásaikat.

Elemeznék én is.

Túl vagyunk az idei választások első, és talán legfontosabb rohamán. Tele a sajtó véleményekkel, magyarázatokkal és persze vádakkal. Hallgatom, olvasom őket, és közben egyre jobban szórakozom. Két kérdés merült fel bennem. Egyik, hogy ezt a sok kinyilatkoztatást vajon a nyilatkozók maguk elhiszik-e, hiszen leginkább a bohózat kategóriában lehetne értékelni? Másik, hogy ha ennél több bennük a realitás érzet, akkor miért gondolják, hogy mindenki más tökkelütött? A hivatásos elemzők részletesen vesézik a különböző nyilatkozatokat, helyezkedéseket, a jövő vélhető történéseit, de sehonnan sem hallom azt a fejtegetést, ami bennem formálódik az események láttán. Vagy távol állok a helyes felismerésektől, vagy talán rám testálta a sors a „vak tyúk” szerepét, és megleltem azt a bizonyos szemet. Le is jegyzem, mielőtt elfelejteném. Lássuk hát:

Székely zászló

Szólni kellene pár szót. Úgy gondoltam, hogy megteszem én. Megteszem, mert a közelmúltban kipattant, és testvértelepülésünk által közvetve minket is érintő „székely zászló” hisztéria megérdemel néhány szót. Bár ott, ahol ez a mindennapok problémáinak része, mindenki ismeri a mögöttes tartalmat, mégsem aggálymentes beszélni róla. Nálunk, ahol lehetne, sokan még az alapokkal sincsenek tisztában.

„Mi haza várjuk azokat, akik elmentek.” (Orbán Viktor 2012. október 23.)

Talán sokan így gondolják, de én nem tudok osztozni a reményben. Sokan elhagyták ezt az országot, mert az adott helyzetben nem tehettek érte semmit, de az életük veszélyben volt. Elhagyták olyanok is, akiknek életcéljuk, gyermekkori álmuk valóra válása más tájékot igényelt, űrkutatók, hegyi mentők, tengerbiológusok, stb. Elmentek olyanok is, akiket ellehetetlenítettek a hatalom birtokosai, akik találmányaikkal az emberiséget segítették, de itthon el voltak hallgatva és hallgattatva. Az elvándorlottak között találhatunk olyanokat is, akik magasabb rendű elveket követve tudásukat a nyomor vidékein vetették és vetik latba egy jobb világ érdekében.