Háborúsdi
- Ratatata… Ratata. Tyűűűű….-Bumm. Ratata. Lelőttelek.
- Akkor most meg kell halnom?
- Jaj, Tata! Nem úgy gondoltam. De most lelőttelek.
- Értem. Tehát megsebesültem. Súlyosan? Mikor gyógyulok meg?
- Ezt nem így kell játszani! Megsemmisítem az ellenséget, és akkor én győztem.
- De én nem is tudtam, hogy ilyet játszunk. Ha tudom, akkor lehet, hogy védekezek. Bár én nem szívesen lőnélek le.
- Ez a statéga. Tudod, a meglepetés.
- Az stratégia. És a háborúnak vannak szabályai is.
- Tudom. Az a szabály, hogy előbb kell lőni, és akkor nyerek.
- Ej, te gyerek. Nyerni a kártyában szokás. A háború megnyerését győzelemnek hívják, és sokkal kevesebb benne az öröm, mint a kártyás nyereményben. Meg aztán tényleg vannak szabályok. Például nem lövünk fegyvertelen emberre. A harcok megkezdése előtt hadat kell üzenni. Nem ölünk meg mindenkit, csak akit muszáj. Az ellenséget harcképtelenné tesszük, hogy ne legyen veszélyes. Például elfogjuk és elvesszük a puskáját.
- Nem is hallottam ilyesmikről. Honnan tudod?
- Nem neked valók ezek a dolgok még Tomi. De van egy ötletem. Játsszunk háborúsdit, ha annyira szeretnéd, de nem csak a közepét, hanem elejétől a végéig.
- Jó, kezdjük. Én fogok támadni.
- Mondom, hogy ne a közepéről. Kétféleképpen fogjuk játszani. Először te leszel a támadó, azután meg én, és te fogod megvédeni a házadat.
- Jó, akkor mindjárt jövök.
Tomi elfut. Pár perc múlva rezzen a bokor és előszalad.
- Ratatata…
Az öreg békésen üldögél, nem reagál. Tomi megáll, meglepődve kérdezi:
- Tata, mégsem játszol velem?
- Dehogynem Tomi, de nem hallgattál végig. Azt mondtam, hogy játsszuk elejétől a végéig.
- Hát akkor hogyan kezdjük?
- Először is nem a háború van előbb, hanem az, amit a háborúval meg lehet szerezni. Van itt egy raklap tégla. Tegnap vettem, mert új füstölőt szeretnék építeni, de addig játszhatunk vele egy keveset. Szépen odahordjuk a régi füstölő mellé.
Tomi nem igazán érti, hogy hogyan tartozik ez a játékhoz, de elkezdi gyorsan rakodni a nehéz téglákat.
- Várj csak, Tomi! Hova sietsz? Hamar el fogsz fáradni, és akkor hogyan játszunk? Csak módjával, ütemesen. Így a munka is halad, és marad az erőből is.
Dolgozgatnak keményen. Tomi megrakja a talicskát, az öreg eltolja, majd közösen kipakolják. Tomi közben tanítgatja nagyapját a harcolás mikéntjére. Az öreg hallgatja, nincs ínyére a dolog, de próbál érdeklődő maradni. Tudja ő pontosan, miről lelkendezik az éretlen gyermek, látta már élesben, és reméli, sosem kell újra. De vajon hogyan értesse meg, hogy játszani sem kellene ilyesmit? Jó egy óra után megpihennek kevéssé.
- Na, Tomi, bírod még?
- Nem lesz még elég? Mikor harcolunk már?
- Hamarosan, már nincs sok, de tudod, ez is része ám a játéknak.
Tomi értetlenül bámul nagyapjára. Rajong az öregért. Néha ugyan idegesíti, hogy mindenre tud mondani valamit, de annyi érdekes dologról senki más nem tud mesélni, mint a drága jó öreg Tata. Vajon most mit forgat a fejében? Majd szétveti a kíváncsiság, de be nem vallaná. Szeretne olyan lenni, mint Tata, és ő sosem kíváncsi – legalábbis nem látszik rajta –, neki sem szabad alább adni. Kihúzza magát, majd megkérdi:
- Na, folytathatjuk?
- Lássuk hát, a nagy részén túl vagyunk, szégyen volna ezt a keveset későbbre hagyni.
Az öreg kissé többet téve a közös munkába, hamar véget ér a téglahordás, majd nekilát azokat elrendezni.
- Mi lesz ebből Tata?
- Mindegy, ez csak egy csomó tégla. Olyan formára rakjuk, amilyennek szeretnéd.
Tomi új erőre kapva rakosgatja az építőelemeket. Egyik a másik után. Minél hosszabb falat, minél magasabbra. Az öreg szemében felcsillan a szikra. Tudja már, mi lesz a jó lecke. Már csak meg kell ismertetni vele. Az építmény gyatra tákolmány lett, de jó lesz ez így. A gyermek nem lesz a közelében, a látvány viszont lesújtónak ígérkezik.
- Na, Tomi, folytassuk a játékot!
- Hogyhogy folytassuk? Még el sem kezdtük.
- Dehogynem. Megépítetted azt, amiért a háború folyni fog. Elkészült az erőd. Először te támadsz, arról volt szó.
- Igen, de elfáradtam.
- Ez is része ám a háborúnak. Az emberek építenek maguknak házakat, hogy legyen miben lakniuk. Építenek istállót a jószágaiknak, hogy legyen hol lakniuk azoknak is, mert abból van a tojás, a tej a túró, meg a hús. Építenek még magtárakat, meg pincéket, hogy legyen hol tartani a gabonát, meg a krumplit, a répát, meg a káposztát. Azután amikor ezeket megépítették, akkor dolgoznak sokat, hogy feltöltsék őket. Sokat dolgoznak tavasztól őszig. Télen pihennek keveset, majd kezdik elölről. Azután, amikor azt hiszik, hogy már nem kell olyan sokat dolgozniuk, mert már minden a helyére került, akkor kitör a háború. Jön az ellenség, és elveszi, amit gyűjtöttek, felrobbantja, amit építettek, és lelövi azokat, akiket szerettek és velük együtt csinálták mindezeket. Tudod, ha jön az ellenség, akkor nincs idő pihenni. Aki épít, az elfárad, aki támad, az előtte alszik.
Tomin rossz érzés vesz erőt, de büszkén ellenáll neki.
- Mi baj van, Tomi? Először te fogsz támadni. Nem kell most, majd holnap. A támadónak van ideje pihenni. Én még ma meglocsolom a veteményest és megjavítom a fűrészgépet, mert télen a hidegben már sokkal rosszabb lenne.
- De te miért nem pihensz? Mindig dolgozol valamit.
- Szeretem javítgatni a régi dolgokat. Akkor voltak fiatalok, amikor én. És akkor mennek végleg tönkre, ha már nem lesz, aki megjavítsa.
- Amikor már nem leszel?
Tomi szemében könnycsepp jelenik meg, de nem titkolja. Az öreg vegyes érzésekkel figyeli, miközben úgy tesz, mintha valami más kötné le a figyelmét. Még most sincs ínyére a diskurzus, de már másmiért. Valaha Tomi apjával is hasonló helyzetbe került, de akkor ő volt az apa, akinek tükröt kellett tartania a fia megvadult gondolatai elé, hogy szembesítse a jóérzés megbomlásával. Miért kellett ezt a helyzetet bevállalni? Remélte, hogy a gyerekei felnövésével már nem kell több fájdalmat okoznia aprótalpú emberkéknek. A remény most vált köddé, miközben felsejlett előtte, amikor a fiát az ő apja tanította biciklizni. Ez az én dolgom lett volna – gondolja magában –, a gyerek eleshet, és egy nagypapa nem szereti nézni az unoka szenvedését. Ő sem szereti. Hiába, az élet még ilyen idősen is tanít újat – gondolja –, majd összekapva szertekúszó gondolatait, annyit mond:
- Egyszer majd egyikünk sem lesz úgy, ahogyan most vagyunk. Holnap már mindannyian egy nappal öregebbek leszünk, jövőre egy egész évvel. Így vannak rendjén a dolgok. Én úgy hiszem, hogy ha elvégezzük ebben az életben a feladatunkat, amiért a világra jöttünk, akkor már nem kell többet itt lennünk. Amikor pedig már egyikünk sem lesz itt, akkor találkozunk ott, ahová mindannyian eltávozunk. Ezen kár szomorkodni, a világ rendje így van megírva, így is kell történnie. Egyszer mindenki eltávozik, de aki elmegy, annak már semmi sem fáj.
Tomi bólogat, mint aki mindent tökéletesen ért, de figyelme már az új építmény felé fordul.
- Tata! Ez olyan, mint egy erőd. Úgy kell megvédeni, hogy…
- Majd én megvédem, Tomi. Ne féltsd, csak téglák. Most azt játszuk, hogy erőd, de csak holnap. Úgy látom, hogy a Mama már elkészítette a vacsorát. Szaladj, ne várjon hiába!
A gyerekek talán sosem fáradnak el. Talán a világot is kifordítanák a sarkaiból. Pirkad. Az öreg egyre csak azon morfondírozik, hogy vajon miért hagyta magát belerángatni egy háborúsdiba? Régi emlékek törnek fel belőle és nem akarnak távozni. Nem háború volt, csak egy legázolt forradalom. Sok év telt el, de a képek mégsem halványulnak. Képek, hangok, szagok, szerettek, rettegés és ellenségek. Megszálló kívülálló idegen katonák és áruló honi aparátcsikok. Keserű szájízzel kel, majd halkan a konyhába sétál. Friss főzetű házi gyümölcspárlat várja a hűtőben. Gyerekkori játszótársának fia főzte le neki tiszteletből apja emlékének. Kellemetlen volt az öreg számára a helyzet, próbálta is honorálni minden lehetséges alkalommal, de ettől az ifjabb csak még hálásabb lett. Egy nemes lélek nemes gyermeke. Régen sokan voltak a nemes lelkek, akik tűzbe mentek a nemes ügyekért, barátságért, hazáért, szabadságért, ha kellett, de ma a gyerekek játékból ölik egymást halomra az iskolában. Micsoda világ ez? Nem engedheti, hogy ez a jóra való gyerek felelőtlen játékok miatt erkölcsi nullává süllyedjen. Jöjjön hát a harc, ha már így kell lennie – gondolja magában –, majd megízleli a friss pálinkát.
- Jó reggelt, Tata!
- Jó reggelt neked is, Tomi. Kialudtad magad?
- Igen. Miért?
- Ma lesz a háború. Elfelejtetted?
- Nem. Dehogyis. Tata, neked tetszik az erőd?
- Megjárja, de nem tudom, hogy mennyire lesz ellenálló. Majd megpróbálom jól védeni.
- De én ezt nagyon könnyen le tudom ám rombolni.
- Hát, akkor te fogsz győzni.
- Igen, de olyan nehéz volt megépíteni.
- Akkor inkább támadjak én?
- Te is könnyen lerombolnád, mert erősebb vagy.
- Jó, de akkor mi legyen? Vagy támadnod kell vagy védekezni. Van más ötleted? Esetleg átépíthetnénk sokkal erősebbre. Mondjuk háromszor olyan vastag falúra. Azt már nem lehet olyan könnyen lerombolni.
- Igen, de akkor meg sokkal kisebb lesz. Több tégla kellene.
- Hát hozathatok még, mert jövőre amúgy is kell, majd addig eltároljuk.
- De akkor azt megint be kell talicskázni. Nagyon nehéz.
- Tudom, Tomi. És még ráadásul ketten is csináltuk. Láttál már olyat, hogy az ellenség segít várat építeni, hogy legyen miben védekezni?
- Jaj, Tata, már megint viccelsz.
- Csak viccesen mondom. Képzeld el, hogy nem én segítek neked, mert én az ellenség vagyok, hanem mondjuk a barátod. Akkor is ketten építitek, de ketten is kell elférnetek benne. Ha azt akarod, hogy meg is védjen az erőd, akkor nagyobbat is kell építeni, meg sokkal erősebbet is. Azzal még több munka van, és akkor még mindig nem biztos, hogy sikerül megvédeni, csak már van rá esély.
- Tata, én ennyit nem tudok dolgozni.
- Pedig ha háború van, akkor még csak nem is erődöt kell védeni, hanem mondjuk házat, ami sokkal gyengébb.
- Ez így már nem jó. Az iskolában nem így szoktuk játszani.
- Értem, és amikor játszotok, akkor mi lesz avval, akit lelőttek?
- Elszámol húszig és folytatja a harcolást.
- És tudod, hogy ha a valóságban lőnek le valakit melletted, akkor mit kell csinálni?
- Azt nem tudom.
- Akkor el kell menni a háború végén az anyukájához, vagy a feleségéhez, vagy a gyerekeihez, és el kell nekik mesélni, hogy meghalt.
Tomi elképzeli a barátja anyukáját, ahogyan összeomlik az ajtajuk küszöbén. Nagyon szereti a fiát, egyedül neveli már évek óta. A férje balesetben halt meg. A fia a mindene. Tomi sírva borul Tata ölébe:
- Nem akarok háborút játszani. Segítek füstölőt építeni. Hallod, Tata? Nem kell harcolni, nem akarom azt játszani, hogy mások meghalnak. Tata! Válaszolj, Tata! Miért hallgatsz?
Az öreg az emlékek fájdalmával küzdve lassan erőt vesz magán és nyugodt hangon válaszol:
- Persze, hogy nem harcolunk. Építeni sokkal nehezebb, de sokkal nemesebb is. Fuss a Mamához, már biztosan felébredt!
A múlt árnyai nehéz léptekkel döngnek át a gondolatain. Az apjának nem lenne ilyesmire ideje. Én érek rá, nekem mesélt, nekem kellett megmutatnom. De miért? Miért nekem? Szegény Tomi. Csak játszani akart. Ha sose tapasztalja, akkor jó, de ha nem mondjuk el, magától sosem érti. Nem lehet pihenni, a múlt kísért, és nem szabad ismétlődnie. Sokat véreztünk, építsünk inkább. Talán más gyereknek is van, aki elmondja. Talán…
Fogarasi Miklós (FMJ) 2014. jún. 28.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Húsleves 2015.03.14. 19:07:23
F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2015.03.14. 19:49:14
Untermensch4 2015.04.05. 23:17:06
Igazán jó írás és eléggé tömör is... :)
Ha már túl van az ember a mindenféle olvasásán akkor maga is lerövidítheti "tíz mondatba" akár azt is amit el sem olvasott... Nekem ez a Kőszívű ember fiai volt. Egy 15 perces szünetben olvastam és átírtam a róla szóló olvasónaplót majd egy rövid, ám lényegre törő beszélgetés eredményeként hamarosan egy meggyőző szóbeli felelettel támasztottam alá olvasottságom látszatát. A szélhámosságom kulcsa, fő eszköze egy, a regényben teljesen mellékesen megjelenő kék váza volt.
Kapcsolódó téma: Megkaptam első "Ebben a blogban jelenleg nem kommentezhetsz!" minősítésemet és az ezt kiváltó cinikus kétsorosom törlését, számomra elsőként és nem tudom magamban tartani az örömömet. :) Nagyon tudok örülni az erkölcsi elismerésnek. :)
F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2015.04.06. 10:02:39
A digitális technikával kapcsolatos "vonzalmaddal" nem vagy egyedül, én is jobban szeretem látni a dolgok működését. Ott megjelenik az alkotás szépsége.
Szerintem most nem a bitek bosszújáról van szó, hanem némi félreértésről. A "Tata és Tomi" bejegyzés egy család. Amolyan kifejezés stílus, mert vannak dolgok, amiket nem tudnék értekezés formájában elmondani. Már a harmadik készült el, és szerintem te eltévedtél közöttük, mert csak az alcímek különböznek. Ez a fenti kommented szerintem a legutóbbihoz készült, és nem ide :). Csináltam egy cimkét is hozzájuk, hogy könnyebben lehessen keresni, de be kell látnom, hogy nem volt elég átgondolt az ötlet. Másokkal is előfordult már, hogy csak szoftver hibának hitték a több megjelenést. Majd gondolkodom a jobb megoldáson.
F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2015.04.06. 20:06:50
Pár szóban ismertethetnéd kitiltásod történetét! Kíváncsi lennék, hogy kit és mivel sikerült ennyire kiakasztanod.
Untermensch4 2015.04.06. 23:25:10
Pár szóban... lehet hogy csak ideiglenes, majd kiderül. Van egy vigyazo.blog ami elsőre (saját szóhasználatommal) "enyhén valláskárosult"-nak tűnt. Az írásaikban olyan furcsaságok voltak mint amikor kapkodva lefordítanak valamit és a végeredményre alkalmazható a "magyartalan" kifejezés, még ha nem is tudnám definiálni. Ha időd engedi és olvasgatsz arra, érdekelne mi a benyomásod erről a nyelvtani-irodalmi problémáról.
Az ezzel kapcsolatos kritikáim után megjelent egy olyan írásuk ami bulvár-jellegű volt de nem valami nagy durranás. Témája miatt viszont arra tippeltem hogy erőszakos ideológiai fanatikusok és trollok lepik el a komment-mezőt, így nem is lepődtem meg nagyon hogy nincs hozzászólási lehetőség. Tekintve a blog népművelési szándékait, örültem volna ha odaírják hogy várhatóan nagy számú kulturálatlan ember és a jogi környezet együtthatása miatt inkább lehetetlenné tették a hozzászólást, de ez egyéni ízlés kérdése, majd megtudom hogy nem olyan egyszerű ha egyszer saját blogom lesz :)
Következő bejegyzésnél feltettem a cinikus hangvételű kérdést ami nagyjából ez volt: "Csak én nem tudok a (cikk)-nél kommentelni vagy úgy általában nem lehetséges a "a Biblia tükrében, hitelesen, kompromisszumok nélkül."-koncepció szellemében?"
Ezt kitörölték, valaki viszont észrevette ezt a törlést és az "orra alá dörgölte" a szerkesztőnek(?), így ahogyan rájöttem hogy mi is a helyzet, felettébb örvendezni kezdtem. Más hozzászólásaimat nem törölték ki, a hangvétel miatt túl feltűnő lenne, főleg hogy nincsenek részletezett moderálási szabályaik (pontosítok: nem találtam), így aztán arra jutottam hogy (ha jóindulatúan állok a dologhoz), sikerült olyan valláskárosult(ak)ba botlanom akiknek állítólagos keresztény létükre nincs türelmük a rövid, tömör cinizmushoz. Esetleg nem ismerem fel hogy mennyire torz a humorom, bár a környezetemben vannak akik finomkodás nélkül jelezni szokták ha túlságosan őrült vagyok alkalmilag, az igazi barátok őszinték :)
Nem voltam engedelmes diák csak megadtam a kiérdemelt tiszteletet, a kiköveteltet nem, szerencsére többnyire jó és értékes tanáraim voltak, így nem kellett konfrontálódnom. Másrészt az irodalom-tanár kedvelhette az iskolán kívülről hozott "kommunikációs kompetenciámat", nem kötelező irodalomból, még ha többségében nem is szépirodalom volt, sokat olvastam és akkoriban még szerencsére a lektoráláson nem spóroltak így legalább ebben az apró szegmensben érvényesült nálam a poroszos oktatásnak "a mennyiség átcsap minőségbe" alapelve. Verselemzésből is nagyon meggyőző tudtam lenni, a felelettel párhuzamosan életemben először olvasott versre is két ellentétes értelmezést adtam elő rögtönözve. Lehet hogy a közönség (a többi diák) szórakoztatása ebben az esetben meghozta gyümölcsét abban az értelemben is hogy jobban megragadt bennük valami a tananyagból és ezt a tanár a nekem adott jeggyel honorálta... vagy ki tudja? Van egy olyan jelenség hogy a bohócokat nem szívesen bántják a kultúremberek, lehet hogy ez is sokat segített. :)
Persze a tanulság igazából az hogy valamiféle olvasottsággal lehet olvasottságot igénylő helyzetekben boldogulni.
Másik "eredeti" megoldásom a magnóról történő versmondás úttörő jellegű alkalmazása volt, vígjátékba illő eredménnyel ám sikeres beírt jeggyel. Az eset közismert helyi legendává válása valószínűleg hozzájárult hogy később a tanár is elnéző volt. Utólag visszagondolva az ő szemszögéből is szórakoztató lehet ahogy valakinek a monoton versmondása közben két másik diák is lefordul a székről mintha az egész terem hélium-mérgezést kapott volna :)
Arra is gondoltam hogy az irodalom megszerettetésére olyan körmönfont módszert vetett be a tanárunk hogy a szöveggyűjtemény olvasgatását óra közben nem kritizálta. Így esett hogy nem kötelező volta miatt terelődött a figyelmem Örkényre. Ha kötelező lett volna, valószínűleg ugyanúgy a "kötelező tehát nem" alapelv áldozatává vált volna. Hiába no, az irodalom nem egyszerű :)
F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2015.04.07. 11:12:32
- Remélem nem kevéssé! Szeretem azt hinni, hogy amit csinálok, az eredeti. Sok írás a "fiókban" marad, mert nem találom eléggé megalapozottnak, vagy emlékeztet más írásokra, és szeretném kerülni a stíluslopás látszatát is. Mindenki a saját tollával..., így tisztességes, ha még van értelme ennek a kifejezésnek.
"valláskárosult"
- Szoktál írni más nicknéven is? Ismerős a kifejezés, de nem emlékszem az eredetére.
A vigyazo.blog oldalt már látogattam néhányszor, kommenteltem is utoljára a magyar származású amerikai transzhumanista elmebetegről szóló cikk után. Nehéz eldöntenem, hogy mit gondoljak róla. Lehet a szerző önimádó, népművelő, eredeti gondolkodó, félművelt, véleményvezérelt, vagy olyan, akinek megtetszik egy elmélet, és csak azokat az érveket hajlandó figyelembevenni, amik alátámasztják a nézőpontját. Végülis mindannyian szubjektíven nézzük a világot, de vagyunk néhányan, akik próbálunk objektívek lenni. Ezzel a lappal az a gondom, hogy próbál úgy nyilatkozni, mint aki maximálisan tudja a biztosat, és így megtéveszti a járatlan olvasót. Tisztességesebb lenne, ha hozzá tenné, hogy "álláspontom szerint", vagy valami hasonlót.
A saját blog lehetővé teszi néhány funkció elérését, bár lehet, hogy anélkül is lehetne, csak én előtte nem jöttem rá. A van blog vs. nics blog úgy viszonyul egymáshoz, mint a fedezékből harcolok vs. fedezéket támadok, jobb esetben nyílt terepen ütközök. Persze ki lehet térni a kommentelés tiltásával, de az megfutamodás a cáfolatok elől. A trollok leszerelése nem szokott gondot okozni, általában beégetem őket, vagy válaszra sem méltatom. Aki nem tud ésszel érvelni az főjön a saját levében.
Az irodalomhoz kötődő viszonyom a tanárokkal nem volt felhőtlen. Többnyire sikerült kifognom az egyformásító törekvések védelmezőit. Nem szerették a leírásokat, az összetett mondatokat, a sokféle írásjelet a ";" kifejezett tiltólistás volt, azokat az érveket, hogy a könyvekben is látható ilyen-olyan fogalmazási megoldás meg sem hallották, a fogalmazást vázlattal kellett volna kezdenem, de aki ír, az nem tudhatja még az elején, hogy hova érkezik. Szóval volt elég bajom, plusz felmenőm könyvtáros lévén, én meg dacos lévén, nem igazán szerettem olvasni. Hogy felnőtt koromra miért teszem mégis sokat? Jó kérdés. Talán nem jó volt a bevezetés. Talán ma többet olvasnék, és egyáltalán nem írnék, ha mások a körülmények, de mostmár ez van. Csak remélhetem, hogy ennek is van valami értelme.
A lektorálás hiánya már több mint kétségbeejtő. Már régi ötletem, hogy honlapot indítok, ahol közkinccsé tenném azokat az ordenálé hibákat, amiken a lektoroknak nem hogy megbotlani, de hasraesni illene, de ők észre sem veszik. Szerzővel, címmel, oldalszámmal, lektor nevével. Amolyan citromdíjas megoldás lenne. Sajnos nem értek a honlapszerkesztéshez, és az időm sem engedi, de szívesen támogatnék egy ilyen kezdeményezést. Talán egyszer erre is sor kerül :-).
F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2015.04.07. 11:16:28
- Remélem nem kevéssé! Szeretem azt hinni, hogy amit csinálok, az eredeti. Sok írás a "fiókban" marad, mert nem találom eléggé megalapozottnak, vagy emlékeztet más írásokra, és szeretném kerülni a stíluslopás látszatát is. Mindenki a saját tollával..., így tisztességes, ha még van értelme ennek a kifejezésnek.
"valláskárosult"
- Szoktál írni más nicknéven is? Ismerős a kifejezés, de nem emlékszem az eredetére.
A vigyazo.blog oldalt már látogattam néhányszor, kommenteltem is utoljára a magyar származású amerikai transzhumanista elmebetegről szóló cikk után. Nehéz eldöntenem, hogy mit gondoljak róla. Lehet a szerző önimádó, népművelő, eredeti gondolkodó, félművelt, véleményvezérelt, vagy olyan, akinek megtetszik egy elmélet, és csak azokat az érveket hajlandó figyelembe venni, amik alátámasztják a nézőpontját. Végülis mindannyian szubjektíven nézzük a világot, de vagyunk néhányan, akik próbálunk objektívek lenni. Ezzel a lappal az a gondom, hogy próbál úgy nyilatkozni, mint aki maximálisan tudja a biztosat, és így megtéveszti a járatlan olvasót. Tisztességesebb lenne, ha hozzá tenné, hogy "álláspontom szerint", vagy valami hasonlót.
A saját blog lehetővé teszi néhány funkció elérését, bár lehet, hogy anélkül is lehetne, csak én előtte nem jöttem rá. A van blog vs. nincs blog úgy viszonyul egymáshoz, mint a fedezékből harcolok vs. fedezéket támadok, jobb esetben nyílt terepen ütközök. Persze ki lehet térni a kommentelés tiltásával, de az megfutamodás a cáfolatok elől. A trollok leszerelése nem szokott gondot okozni, általában beégetem őket, vagy válaszra sem méltatom. Aki nem tud ésszel érvelni az főjön a saját levében.
Az irodalomhoz kötődő viszonyom a tanárokkal nem volt felhőtlen. Többnyire sikerült kifognom az egyformásító törekvések védelmezőit. Nem szerették a leírásokat, az összetett mondatokat, a sokféle írásjelet a ";" kifejezett tiltólistás volt, azokat az érveket, hogy a könyvekben is látható ilyen-olyan fogalmazási megoldás meg sem hallották, a fogalmazást vázlattal kellett volna kezdenem, de aki ír, az nem tudhatja még az elején, hogy hova érkezik. Szóval volt elég bajom, plusz felmenőm könyvtáros lévén, én meg dacos lévén, nem igazán szerettem olvasni. Hogy felnőtt koromra miért teszem mégis sokat? Jó kérdés. Talán nem jó volt a bevezetés. Talán ma többet olvasnék, és egyáltalán nem írnék, ha mások a körülmények, de most már ez van. Csak remélhetem, hogy ennek is van valami értelme.
A lektorálás hiánya már több mint kétségbeejtő. Már régi ötletem, hogy honlapot indítok, ahol közkinccsé tenném azokat az ordenálé hibákat, amiken a lektoroknak nem hogy megbotlani, de hasraesni illene, de ők észre sem veszik. Szerzővel, címmel, oldalszámmal, lektor nevével. Amolyan citromdíjas megoldás lenne. Sajnos nem értek a honlap-szerkesztéshez, és az időm sem engedi, de szívesen támogatnék egy ilyen kezdeményezést.
Talán egyszer erre is sor kerül :-).
Untermensch4 2015.04.07. 22:28:45
Nekem nagy szerencsém volt az irodalomtanárommal, mármint a tűrőképességével (ami nagy volt) és a harciasságával (ami kicsi). Elvileg válogatottan okos osztály voltunk, tanulmányi eredmény alapján ezen a mezőnyön belül én a fordított dobogót ostromoltam :)
Viszont olyanokat értékelt a tanár amikor (szintén "írásjel"-konfliktus kapcsán szép csendben hirtelen felindulásból írtam egyoldalas összetett mondatot majd rögtön megkérdeztem hogy nyelvtanilag rendben van-e? Rendben volt. Nekem az olvasás úgy kezdődött hogy útba esett a megyei könyvtár és akkortájt még éppen nem volt számítógép. Először a "hadtörténelem" polcot olvastam le aztán vegyesen. Később hobbihoz kapcsolódóan is maradt az olvasás mint fontos szegmens de felzárkózott a számítógép. Szerencsére így nem sokat tévéztem...
Trollok :) Mostanság hobbim a "troll-vadászat", kb az általad említett beégetéses jelleggel. Az egyik kedvencem már a negyedik nevét használja el mióta ingerlem, sokat fejlődött önmérsékletben :) Olyankor jön elő belőlem a "vadászösztön" amikor olvashatóan értékes idejű embereket zaklatnak, nekem bőven van időm hogy etessem a trollt... méreggel :)