Van egy régi mondás, amit nem igazán értettem sokáig. Pontosabban azt hittem, hogy értem, de kell egy kis tapasztalat, hogy rájöjjön az ember bizonyos dolgok valós mibenlétére. Ez a mondás így szól: Semmi sem pecsételi úgy meg a barátságot, mint a közös hányás. 

Bár eme tevékenység nem tartozik a szívesen végzett elfoglaltságok közé, így beszélni sem szeret róla senki, jelenleg ez nem kikerülhető, tehát folytatom. 

Első látásra azt gondolná az ember, és én is így gondoltam, hogy ez csupán egy közhelyes megállapítás, ami leírja a nyilvánvalót. Jelesül, hogy a jó barátok összejönnek iszogatni, és a nagy barátságos iszogatásban elmerülve a végén kénytelen-kelletlen viszontlátják jókedvük okozóját. Csakhogy szó sincs közhelyről, ez egy igazi bölcsesség, aminek mély és sötét a háttere. De még mielőtt tovább lépnénk, be kell fűzni még egy mellékesnek tűnő szálat. 

A bűnbandák egy jelentős része is kezdetekben baráti kör. A bűn elkövetése csupán közös kaland. A kaland azonban tovább fejlődik, és hatékony drog módjára függőséget okoz. Ha ugyanis valaki úgy gondolja, hogy a társaság már túl messzire megy, és ki akar lépni, akkor a közös tudás, a közösen elkövetett csibészségek, és lebukási kockázatok miatt a többiek ezt nem tűrhetik. Továbbmenve, a legkevésbé gátlásos lesz előbb utóbb a banda feje, és bár ekkor már rég nem a barátság köti össze a csoportot, a közös bűnök tudata azt mégis egyben tartja. Apró kis adalék, hogy bár már nincs így, mindenki úgy beszél a társaság belső viszonyairól, mint barátságról, hiszen részint fenntartja a látszatot, hogy még működnek a régi kötelékek, másrészt elfedi az egymással szembeni zsarolási pozíciók súlyos valóságát. Ez a cikk nem ezekről a társaságokról szól.

A közös hányás "barátságépítő" jellege egészen másból táplálkozik. Berúgni ugyanis nem törvénytelen. Van viszont egy társadalmi vonatkozása. Akár mondja, akár tagadja valaki, abban azért többnyire van társadalmi konszenzus, hogy a részegség, hovatovább a sárgaföld szintű hányással járó alkoholos állapot nem egy emberhez méltó szituáció. Mert ugye kicsit többet inni, jókedvűvé, beszélgetőssé, sztorizgatóssá válni megbocsátható. Van úgy, hogy kicsit mellé lő az ember, de az a bizonyos saját szennyben úszó állapot ennél azért jóval többet feltételez. Na és pont itt a lényeg. A közös ivás személyes jóviszonyt eredményez, az alkohol hatása alatt felszabadultan elmesélt érzékeny információk bizalmat ébresztenek, a közös hányás pedig minden szereplő egymásra és önmagára vonatkozó kompromittáló élménye, amit szeretne mindörökre titokban tudni, így lehetőleg fenntartani a barátságot akkor is, ha amúgy csupán az alkohol generálta szimpátiáról volt szó. Azon persze lehet lamentálni, hogy mennyire tekinthető barátságnak az elázottság emlékét kölcsönösen titkoló függőségi viszony, de lássuk be, a barátságok általában nem regénybeli romantikus viszonyok, hanem valami, vagy valamik köré szerveződő érdekközösségek.

 Mindezek leírására azért került sor, hogy valamiféle támpontot adjon a modern kori "csapatépítő tréningek" értelmének és tematikájának. Akit már vert meg a sors avval, hogy épkézláb komoly emberként kénytelen volt részt venni egy ilyen rendezvényen, az azt is tudja, hogy ezek általában miért kötelezőek, de a munkáltató részéről mindenképp melegen ajánlottak. Meglátásom szerint azért, hogy az alkohol elkerülése ellenére a résztvevőket sikerüljön egymás előtt minél jobban lejáratni. Olyan infantilis, ostoba és demagóg feladatokat megoldani, amit amúgy élvezettel tesz mondjuk egy kisiskolás. Létre kell hozni azokat az élethelyzeteket, amikben kidomborodik valaki kézügyetlensége, rossz egyensúlyérzéke, beszédhibája, gyenge képzelőereje, csupa olyan dolgok, amik különben nem hátráltatják mindennapi munkája elvégzésében, de belülről rombolják az önbizalmát, és mindezeket úgy kell átélni, hogy a kollégák tudtára legyenek hozva mindazok a személyi hiányosságok, amiket ezidáig elfedni igyekezett. Na és persze mindehhez jó pofát kell vágni, hiszen csak játék. Így jön létre a szintetikus közös hányás, ami elviseléséhez még csak egy kis alkohol sem segít. 

Fogarasi Miklós  ( F. M. J. )