Ja nem. mégsem az volt a kezdet.

A sztorit már mindenki ismeri, és mint rendesen, most sem elsősorban az aktualitással, csak annak kapcsán egy külön megközelítéssel szeretnék foglalkozni.

Normális emberek között van ugye a másokkal szembeni tisztelet és tolerancia. Tiszteletben tartjuk egymás igényeit, és ha ez látszólag nem talál viszonzásra, akkor feltételezzük, hogy valakinek objektív okokból nem sikerül a problémáját kellő körültekintéssel megoldania, ezért teszi próbára a türelmünket, és nem azért, hogy kellemetlenséget okozzon. 

A következő szint, amikor valaki mégsem elég figyelmes, ezért a többedik eset kapcsán a környezet számon kéri, hogy például feltétlenül szükséges-e az esti órákban zajos dolgot művelni, vagy nem lehetett volna-e azt a tüzet akkor meggyújtani, amikor már nincsenek kiteregetve a ruhák, esetleg nem lett volna-e mód időben szólni, hogy sok vendéget vár, és a kocsibeállóba kell parkolni.

Vannak persze akik ezekre a finom figyelmeztetésekre sem veszik észre magukat, és eleve úgy szervezik az életüket, hogy valakinek feltétlenül kellemetlenséget, problémát okozzanak. Ekkorra már általában a környezet egy emberként veszi észre, hogy az illető összeférhetetlen, és ekkor már a figyelmeztetés sem feltétlenül baráti, de ugye volt már ennél szívélyesebb is a hangnem, mégsem ért célt.

A következő fokozatok a lakossági bejelentés, feljelentés, hatósági figyelmeztetés, felszólítás, bírság, szóval egyértelmű jelzések a renitens viselkedés felhagyása érdekében. Abból a feltételezésből indul ki, hogy valami csak fog eléggé fájni ahhoz, hogy javuljon a helyzet. Na de mi van, ha az sem segít?

Ekkor jön a kényszerítés, mert ugye az mégsem működik, hogy valaki rendszeresen éjjel flexeljen, az úton keresztben parkoljon, hogy másokba mindig belekössön, vegzáljon, megvádoljon, lejárasson. Munka helyett lopjon, raboljon, sok egyéb módon a környezet emberi jóérzésében térdig gázoljon. Ezekre az esetekre vannak a törvények és a büntetési tételek. Azért kellenek, mert vannak, akik már semmi másból nem értenek, csak ha amúgy rendesen pofán vágják őket. A letöltendő börtön is egyfajta pofon. Deklarált szabályrendszerek szerint meghatározott normák kikényszerítésére szabott társadalmi revansok. Az a különbség egy bíróság által kiszabott retorzió, és a magánúton vett elégtétel között, hogy az elsőt a törvény segítségével szabják ki, a második pedig egy önbíráskodási akció. Ami viszont elvitathatatlan, hogy aki kretén, kötekedő, szemétkedik, áskálódik, gáncsoskodik, aki képtelen alapvető emberi normák szerint szervezni az életét, akinek szándékában sincs mások jóérzését, emberi méltóságát tiszteletben tartani, annak nem csupán egy pofon, de egy rendes megruházás is bőven kijár. Más kérdés, hogy ezt magánakcióban jogilag meg lehet-e engedni, meg az is, hogy vajon mennyire venné bárki is komolyan, ha azzal folyamodna egy érintett a hatóságokhoz, hogy egy barom állandóan szemétkedik vele az online térben? A válasz vélhetően az lenne, hogy túlságosan leterheltek a bíróságok ahhoz, hogy elmebeteg idióták fröcsögését szankcionálják. Még talán ez is érthető lenne, szóval marad a pofon, bár az eset kapcsán túlságosan finom megoldásnak tartom. Egy rendes szurokba-tollba forgatás jobban megfelelne egy normális személy igazságérzetének ennyi szemétkedés után.

A magánúton, tehát nem törvényesen, de amúgy jogosan vett elégtételeknek három jellegzetes módjáról vegyünk egy-egy példát. Talán még emlékszünk a képen ábrázolt pofonra. Jó ideje már, és számomra érthetetlenül fel volt rajta háborodva a világ. Én személy szerint azon, hogy miért vannak felháborodva? Adott volt ugye egy asszony, akinek volt egy betegsége, ami miatt nem volt épp fényes állapotban. Vállalta magát, és rendes férfihez méltóan vállalta a férje is. Aztán jött egy kretén, aki úgy gondolta, hogy mások nyomora, kínja, problémája épp jó ok a szemétkedésre, mert az szerinte vicces. Aztán a férjből előjött a védelmező férfi, és tökéletes megoldást adott a tökéletlen "humorra". Gondoltam is magamban, csak van még a sok ripacs között egy épkézláb férfi. Aztán jött az vesszőfutás, és nem értettem. Miért nem a gennyedék kér bocsánatot, és miért az, akinek jogos indulata keletkezett a felesége froclizása hallatán? 

A másik pofon el sem csattant. Már itthon vagyunk, és hazai a provokátor is. Bár bőven kijárt volna, Dopeman mély levegőt vett, és elintézte magában. Nem ér annyit, hogy bepiszkolja a kezét, és hát a szar akkor is szar marad, ha belerúgnak, csak még jobban bűzlik.

Hogy ez mennyire így van, annak bizonyításának is eljött az ideje. Új kötekedés, új célpont, de rossz kontextus. A pofon elcsattant, igazságos is volt, és a tanulság is egyértelmű. A szar pofozva is szar marad, mert nem arról van szó, hogy elvetette a sulykot. Ez az ember lényében hulladék, nem csak a pillanatnyi indulat ragadta el. Az volt a célja, hogy addig hergelje az áldozatát, amíg az kijön a sodrából, és ő ezáltal önmagát valamiféle magasabb minőségnek mutathassa. Szánalmas.

Talán még érdemes lehet szemügyre venni egy-két apróságot. Ez ugyan a személyes értékrendem, de az életem tapasztalataiból építettem, és nem társadalommérnöki BSC-n szereztem. Az EMBER az, aki vállalja a tetteiért a felelősséget. Ember a gyerek is, ha nem tagadja le, ha leejtette a poharat, és méltatlan a címre, aki felnőttként is inkább hazudozik. FELNŐTT az, aki magáról gondoskodik. Nem felnőtt, csak nagykorú, aki nem a maga életét éli, akiről mások gondoskodnak, mert a felnőtt a saját lábán áll, nem másén. És akkor nézzük a FÉRFIT. A férfi a primitív elképzelésekkel ellentétben nem az aki nemzőképes, hanem aki másokról is tud gondoskodni, másokért is tud és akar felelősséget vállalni. Egy férfi léte meghatározza mások létét is, mert másokról is gondoskodik, létük alapjainak előteremtését saját feladatának tartja.

Mindezt azért tartottam szükségesnek rögzíteni, hogy legyen viszonyítás a pofozkodások szereplőinek megítéléséhez. Akár Dopemant, akár Ábrahám Robit nézzük, megállapítható, hogy EMBEREK, mert felelősséggel gondolkodnak, viselt dolgaikat pedig nem letagadják, hanem vállalják. Az is megállapítható, hogy FÉRFIAK, mert önmagukon kívül mások életét is a vállukon hordják, másokért is dolgoznak, másokról is gondoskodnak. Természetesen FELNŐTTEK is, mert a saját lábukon állnak, előteremtik a szükségleteiket azáltal, hogy valamilyen piacképes értéket hoznak létre. Vizsgáljuk most akkor a "kritikusukat"! EMBER? Vajon vállalta az általa okozott feszültséget? Nem. Provokált? Igen. Vállalta a következményeket, vagy inkább elszaladt panaszkodni? Természetesen az utóbbi, tehát anatómiailag, vagy a törvény előtt definíció szerűen lehet talán ember, de morálisan csak egy csimbók. Vajon FÉRFI-e? Gondoskodik valakiről önmagán kívül? Az, hogy ivarérett, és olykor akad neki valami fizetett menet, csak a kanságra igazolás, egy férfi ennél sokkal több. Szóval nem, nem férfi. Marad még a kérdés, hogy legalább FELNŐTT-e? Azt nem mondhatnánk, hogy ne volna piacképes, amit csinál, mert van annyi igénytelen debil rajongója, hogy megéljen belőlük, de amit létrehoz, semmilyen skálán sem lehetne értéknek tekinteni. Mindent összevetve egy sunyi, haszontalan, gennyes szőrős agresszív hópihe próbálja minőségből felkérdezni a nála nagyságrendekkel értékesebb embereket.

És a végére még cigányozzunk is egy kicsit! Feltétlenül meg kell említenem, hogy ismerek elég sok cigányt, akiket rühellek. Nem előítélet szerűen tartózkodom tőlük, nem is gyűlölöm, hanem egyszerűen undorodom tőlük. Mégsem érzem magam rasszistának, mert ez az érzés nem a cigányságukból ered, hanem a viselkedésükből. Agresszívek, kötekedőek, visszaélnek minden lehetséges helyzettel, a környezetüket folyamatosan alázzák. Folyton az általuk vélhetően kiszolgáltatottnak, gyengébbnek, támadhatónak próbálnak keresztbe tenni, és ha ellenállásba ütköznek, vagy a rokonságot, vagy a hatóságot hívják, hogy bepanaszolják, aki vissza mert ütni. Az eset kapcsán ismerős lehet. Igen, pont azt utálom, és mindenki más is utál bizonyos cigányokban, aki úgy viselkednek, mint a Puzsér. Azok a cigányok, aki emberi minőségükben értéket képviselnek, nálam tiszteletet kapnak.

Fordítsuk meg végül a helyzetet, csak hogy minden érthetőbbé váljon, hogy vajon ki hová is tartozik emberi minőségében. Tegyük fel, hogy Puzsér egy cigány, de ezen felül semmi változtatás, és Ábrahám Robi egy megsértett, vegzált, és reakcióra provokált amúgy fehér magyar ember, szintén semmi egyébben nem változtatott körülmények között. A képlet közfelfogás szempontjából rendkívül egyszerű lenne. Amolyan tipikus putriszellemiség. A gennyes cigány beleköt a magát normál társadalmi normákhoz tartó konszolidált életet élő magyar polgárba, majd amikor betelik a pohár, és megkapja, ami kijár, elszalad a rendőrségre, és tele hazudja  a jegyzőkönyvet a hatalmas és oktalan sérelméről. Bizonyítékok saját bevallása szerint nincsenek, csupán az állítása, de ez alapján a hatóságok máris intézkednek, mintha nem is egy otthonába hazatérő családapáról, hanem egy szökésben lévő terroristáról lenne szó. Az ártatlanság vélelme, vagy a bizonyítási kényszer fel sem merül, mert ha egy cigány a "sértett", akkor biztos igaza is van. Na most nekem úgy tűnik, pont ez is történt, csak épp mások az etnikai leosztások. A helyzet viszont kristály tiszta. A többségi társadalom pont azt az emberi gennyet utálja a cigányságban, amit jelen esetben Puzsér képvisel, és épp azért kellene Ábrahám Robit és az amúgy egyre több hétköznapi dolgozó, gyereket nevelő, családról valóban gondoskodó, otthonára, emberi tartására, jóhírére kényesen ügyelő cigányokat kellően megbecsülni, mert a Puzsérfélék emberi selejtségüket úgy próbálják relativizálni, hogy mások értékeit elvitatják. Ezzel pedig azt üzenik, hogy nem az emberi érték a lényeg, hanem a származás, márpedig ez egy ostobaság. Pont a Puzsér-rajongóknak való demagógia.

Kellett az a pofon!

A minap olvastam, hogy most épp Szandiba állt bele. A részletek már nem is érdekelnek. Puzsér egy selejt, ha valakibe beleáll, az valószínűleg nála utolérhetetlenül értékesebb, ezért fejlődés helyett inkább piszkoskodik vele.