Kép forrása: https://index.hu/galeria/index/kult/2024/08/14/a_szabadsag-szobor_terve/5

A gyerekkorom a 70-es évekkel együtt indult, a módszerváltást már nagykorúként és első szavazóként éltem meg. Akik ismerik a politikai kontextust, azok nagyjából azt is tudják, hogy a hitéleti nevelés azidőben nem volt egy elterjedt elfoglaltság. Nem állítom, hogy ne olvastam volna a Bibliát, de számomra inkább volt művészeti útmutató, és általános műveltségi alap, mint szellemi táplálék. Na persze akkoriban ez nem volt meglepő. Bár már nem kifejezetten üldözték az egyházi tevékenységet, még bőven nem tartozott az üdvözölt dolgok közé. Később olvastam a Bhagavad gíta-t, Kalevalát, az ókori görög és római mitológiát, no meg természetesen a Koránt is. Érdekelt, hogy mi van a sok rejtélyes mitológia mögött, mik lehetnek a közös dolgok, miből mire lehet következtetni, ki mikor mit láthatott, amit a maga módján sikerült teljesen félreérthetően leírnia, amit később sikerült mégjobban elferdíteni. A lényeg, hogy gyerekkoromban nem szívtam magamba a hitéletet, amit az ismeretszerzés amúgy is gátolt. A józan logika nem engedte elfogadni, hogy egy-egy egyház világlátása abszolút lehet, miközben több ilyen, de egymásnak ellentmondó is van. Én, ha felnézek az égre nappal, akkor légköri jelenségeket, kicsapódott vízgomolyokat, jégtűkristályokat, természetes fúziós reaktort látok, és nem a mennyek országát, vagy az isteni bölcsesség világítását. Ha éjjel nézek fel, akkor vagy sötétet látok a felhős ég miatt, vagy a galaxisunk spirálkarját, közeli csillagokat, távoli galaxisokat, csillagködöket, és nem valamiféle égi utat, vezérlő égi fényeket, vagy hasonlókat. Mindettől függetlenül minden egymásnak ellentmondó istenkép és mindenható-értelmezés, minden természettudományos ismeret ellenére, ha elgondolkodom a fizikai folyamatokon, melynek része az élő molekulák kialakulása, biológiává, ökoszisztémává formálódása is, csak fel kell tenni a kérdést, hogy ha a történelem során felhalmozódó tudás eléri a mindenek tudásának szintjét, akkor azt az esszenciálódott mindenre kiterjedő tudást nevezhetjük-e Istennek? Ha feltesszük, hogy igen, akkor az a kérdés is felmerül, hogy ez egy egyirányú folyamat, vagy egy körkörösen, esetleg ciklikusan folyó változás? Egy korábbi posztomban már próbáltam fejtegetésbe merülni a témában, most azonban más szempontból szeretném vizsgálni a hit világát.

Mivel a fennt írtaknak megfelelően egyetlen vallást sem tartok hitelesnek az általunk még nem, vagy félre ismert világ működésének leírására, így a vallási jelképek, épületek, kegytárgyak spirituális értelemben teljesen hidegen hagynak. Bármelyik. Bár meggyőződésem, hogy Isten léte materiális valóság, a választható hitbéli alternatívák egyike sem elég meggyőző számomra. Egyszerűen ebben nőttem fel, ebben szocializálódtam. Sosem éreztem elhivatást, semmivel kapcsolatban sem fogalmazódott meg, hogy isteni útmutatás lenne. A világ folyását ok-okozati folytonosságok egymásba fonódó folyamataiban látom. Evvel együtt nem zárom ki, hogy tévedhetek, és egyszer talán mégis lesz spirituális élményem, ami betekintést enged az élet színfalai mögé, és láthatóvá válnak a mozgató zsinórok, amik materiális látszatot adnak a színpadnak. Előfordulhat, ne legyünk elvakultak! Az előttünk álló megismerhető tudás még hatalmas távlatokat nyithat.

Hogy mégis szükség van-e a vallásokra? Kétségtelen. Hogy ezen belül a kereszténységre van-e szükség? Szintén nem lehet vita tárgya. Azért nem, mert ez a mai Magyarországon alapvetően nem vallási, hanem társadalmi kérdés. A kereszténység tanításai olyan értékrendet közvetítenek a mindennapok viszonyrendszereihez, ami nélkül a létezésünk sem lenne biztosított. Most persze nem az a kérdés, hogy vannak-e más vallások, amik hasonló értékrendre tanítanak? Mivel itt nem hitkérdésről van szó, hanem társadalmiról, így a társadalmunk történelmi kontextusát is figyelembe kell venni. Természetesen lehet a bibliai parancsolatok betű szerinti betartása nélkül is betartani ugyanezeket a parancsolatokat csupán erkölcsi alapon pontokba szedés nélkül, ettől még lehet valaki tisztességes ember. Amikor valaha régen a vallások előtt még nem léteztek erkölcsi elvárások, ha úgy tetszik parancsolatok, nem voltak útmutatások, tanítások, az emberi morál alig volt összetettebb az állatvilág túlélésre játszó szereplőinél, igény keletkezett rájuk, és szükség volt rá még századokon át. Ezt a szerepet töltötte be nálunk a kereszténység, míg a benne foglaltak társadalmi normává nem váltak. Ez a történelmi gyökérzet, ez a ma élő nyugati ember erkölcsi normáinak alapja. Sokkal jobb lenne, ha sokkal több hívő lenne, mert láthatóan, egyre kevesebben képesek saját emberi tartásból, tisztességből, erkölcsi normáknak megfelelni. A törvénytől való félelem, kimerül abban, hogy a hatóság elől rejtve maradjon a disznóság, de az Istentől való félelem a gyenge embert is erkölcsi elvárások elé állítja. Ha egy társadalom tagjai viszonylag jelentős mennyiségben csúsznak a dekadenciába és hedonizmusba, akkor nagy szükség van a főleg keresztényi erkölcsi irányelvek általánosodására. Természetes az is, hogy ezt a nézetet elutasítják mindazok, akik egy hedonista, érték nélküli, erkölcsi normákat elutasító, jogi kiskapuk között lavírozó szerencselovagok világát preferálják. Nem a kereszténység mellett szólok, hanem a kereszténység által is mértéknek tartott erkölcsi értékrend mellett. Márpedig ebből a nézőpontból irreleváns, hogy valakinek a saját tartása, vagy a követett vallása által elvárt viselkedési mintái adják a normális együttélés alapjait.

Hogy kell-e a Szabadság-szobor talapzatára egy kereszt? Nem tudom. Mondanám, hogy nem, hisz semmit sem változtat. Na de mi van, ha mégis lesz? Semmi. Nem vallási iránymutatásnak kell tekinteni, hanem erkölcsi alaptételnek. Ha valakit zavar a vallási kontextusa, akkor az se nem toleráns, se nem ateista - hisz az egyszerűen csak nem hisz -, hanem valamiféle modernkori vallásüldöző, egy blaszfémia-aktivista. Érthetetlen, hiszen a kereszt mértéktartó emberek között önmagában senkit sem bánt. Akit az erkölcsi iránymutatás zavar, az pedig jobb, ha magába néz. Olvassa el a Bibliát, és gondolja át az abban foglalt parancsolatokat, és tanításokat. Gondolja át, hogy ezek közül melyik okoz felfordulást, társadalmi káoszt, erőszakot, főleg úgy, hogy a ma emberére nézve még csak nem is kötelezőek. Ugyanezek az elvárások vannak törvénykönyvek, paragrafusok, bekezdések sokasága közé megfogalmazva. Nincs benne semmi újszerű, ezek között a normatételek között teltek az évszázadok, és közfelháborodások, botrányok sokasága mutatta az értékrend elfogadottságát, amikor ezekkel szembeni visszaélésekről szóltak a hírek. A kereszt egyebek mellett a nyugati világ erkölcsi értékrendjének alapjait is szimbolizálja. Semmi problémát nem jelent, ha Budapest felett ez a szimbólum jelzi az ország többségének elfogadott erkölcsi normáinak sarokköveit.