Amikor minden kezdődött.
…. Semmi …….. hang se ……… csend se ………. nincs sötét, és nincs világos ………. nincs semmi ......
Mióta? Mi van mióta? Mi az a mióta? Idő sincs. Akkor vége sem lesz. Minek nem lesz vége, hiszen semmi sincs? Őrület. Mi az az őrület? Ki vagyok én? Vagyok egyáltalán? Biztosan vagyok, mert különben nem tudnám érzékelni, a mit is? Unalom. De mióta? Ideje sincs. Idő sincs. Én sem voltam? Mikor nem voltam. Eddig? De mi volt eddig. Hiszen most vagyok. Lettem. Most vagyok. Ez érdekes. Tudat lettem, mert ha nem csak úgy lettem volna, akkor emlékeim is lenének másról, mint ami most vagyok. Ez izgalmas. Már nem is unatkozom annyira, és már azt is tudom, hogy mióta. Amióta elgondolkodtam a létezésemen. No, várjunk csak. Lettem, mert felismertem a létem. Elgondolkodtam a létezésről, ezzel felismerésekhez jutottam. Közben több érzést is megismertem. Az unalmat, az érthetetlenséget, a logikai összefüggést, az egymásutániságot, a gondolkodást, az izgalmas kíváncsiságot. Mindez együtt, egyszerre. ……… Nem értem. ……… Hogyan lehet egyszerre? …….. Nem lehet egyszerre ami ugyan az de különböző. ……… Vagy mégis? ………. Mégegyszer! ……… De nem, ez nem vezet sehova. ……… Rendet kell tenni. Rendeződik ……… rendeződik ……… körvonalazódik …….. Dehiszen, dehiszen, lehetséges? ……... Igen, lehetséges. Alkot a tudat, alkot a vágy. Nincs itt más, én alkotok. ………. A tudatommal alkotok. ……… Létrejött a tudat. Az önfelismerés létrehozott engem, a gondolataim létrehozták az öntudatomat. A tudatom felismerte a rendezetlenséget. Jó, a neve legyen mondjuk káosz. Nem túl barátságos dolog, de rendezhető. Rendet kell tenni, és elég csak gondolnom, a rendeződés már meg is kezdődik.
Na álljunk csak meg. Ez így nem jó. A szétválasztás még nem rend, csak láthatóvá teszi a rendezendőket. Okosnak kell lenni, mert a rosszul épített rend valójában csak a rend látszata, de helye semminek sincs. Kezdjük elölről!
