Magán-galaxisom

Kezdetben is közösségekben élt az ember, mert közösségben nagyobbak a túlélés esélyei. Ezt a létezésformát még a fáról hozhattuk magunkkal, de ha nem is pontosan így történt, mindenképp előremutató fejlődési iránynak tekinthető.

Az idő múlásával a közös létezés lassan valódi közösségi életbe ment át. Az eredeti berendezkedés, melyben a legerősebb uralkodott a többiek felett, lassanként leáldozott, és bár az erősek rendszeresen visszaszerezték átmenetileg a különféle társadalmi csoportok vezetését, a valódi hatalom a kreativitás és a tudás térfelére araszolt. A legjobban működő társadalmak persze e két tulajdonságot egyszerre magában foglaló vezető uralma alatt alakultak ki, de belátható, hogy e két tulajdonság ritkán egyesül egyazon személyben. Az ember lassan rájött, hogy bár a nyers erő tiszteletet parancsol, de egyúttal látható is, míg az agyban megbúvó lehetőségek rejtve maradnak a kibontakozásig, valamint senkiről sem tudható első látásra, hogy mi telik ki tőle az intellektuális megmérettetés során.

Az emberi együttélés tehát fejlődött az erő alapú hordaközösségtől a tudás és kreativitás alapján berendezkedő társadalom irányába. Már nem csak a lét puszta megtartása vált lehetővé. Közösségi szinten a gazdálkodás lehetővé tette, hogy ne a létért vívott mindennapi küzdelem legyen az élet célja, hanem összetettebb módon gondolkodjunk. A fejlődés nem állt meg a hajítófánál, íjnál, nyílnál, csapdáknál és karámoknál. A lét hatékonyabb és biztonságos fenntartása létrehozta a szabadidőt. A szabadidő pedig a lehetőséget a megfigyelésre, alkotásra, elmélkedésre, szórakozásra. Így lehetett, hogy a szertartásos ritmushangszerek mellett, megjelentek az egyéb zeneszerszámok, díszítgetni kezdték a lakhelyüket, fegyvereiket, mindennapi használati eszközeiket. Már nem volt elég jó az állatbőr, lett szövet, lett varrás, szabás. Már nem alkotott központi témát a lét fenntartása, sokkal inkább a jólét, a szépség, a társadalmi rang, a birtoklás számított.

Fűzfasíp

Tata fáradtan üldögélt a diófa árnyékában. Gondolatai annyira messze vitték, hogy észre sem vette a közeledő unokát. Tomi lassan a háta mögé került, befogta a szemét, és kérdezte:

• - Na, ki vagyok?
• - Vajon ki lehet? Csak nem egy settenkedő kópé?
• - Min gondolkozol Tata? Kihoztam a bicskádat. Tessék.

Tomi odanyújtja nagyapjának a csontnyelű vágóalkalmatosságot.

• - Köszönöm Tomi. Tudod miért kértem? Találtam itt a kert végében egy eldobott fűzfaágat. Valaki szállíthatott egy csomót a kert végi utakon, és leeshetett a kocsiról. Frissnek vélem. Az egyik ág épp megfelelőnek tűnik.
• - Mihez megfelelő?
• - Már nagyon régen faragtam ilyet. Tudod, amikor én voltam gyerek, még nagyon sokminden nem volt, ami mostanság, de azért akkor sem unatkoztunk. Például faragtunk fűzfa sípot.
• - De jó! – ujjongott Tomi – Csinálsz nekem is?
• - Pont erre gondoltam. Nemigen jut csak úgy eszembe ilyesmi, meg aztán a fát is sajnálnám megvágni a játék kedvéért, de ennek az ágacskának már úgyis mindegy.

Ezzel Tata kinyitotta a bicskát és komótosan kezdte lefaragni az ágacska fölösleges részeit. Tomi kerekre nyílt szemekkel nézte, ahogyan a fadarab lassan síp formáját kezdte ölteni.

 Illusztráció a vasutmodell.com weblapról kölcsönözve

Legyen / ne legyen!

Hülye vagy / te vagy hülye!

Zsideszes / bolsi!

Na akkor beszéljünk értelmesen. Minden normális munkahely (még a vasút, a vízmű, volán, stb. is) fizet, és mindig is fizetett az ünnepnapi, tehát hétvégi munkáért kiemelt bért. Nem a csomag a lényeg, hogy ünnepi pénznek, túlórának, műszakpótléknak, vagy minek hívják. Na ez alól kivételek voltak a multi kiskereskedelmi láncok.

A brüsszeli dogmák miatt nem lehet államilag beleszólni a bérezésbe, mint ahogyan sok egyébbe sem, így ahhoz, hogy egy kormány emberhez méltó életkörülmények biztosítására kényszerítsen gazdasági szereplőket, csak kerülőutas eszköze lehet. Lehet ezt vitatni, de attól még a tények nem változnak. Ezért beszéltek templomba járásról, meg egyéb zöldségekről. Ennyit a kereskedelmi dolgozók érdekeiről. Ők annyira nincsenek ellene a dolognak.

Makrogazdasági megközelítésben a multik kényszer-zárvatartása pozícióba hozza a magyar kiskereskedőket, rajtuk keresztül azok beszállítóit, mert bármennyi demagógiát is szórnak a elvtelen politikusok a konzumidióta szavazóik szemébe, a multi a hasznát kiviszi, a magyar kiskereskedő meg itthon költi el. Ez egy nemzetgazdasági érdek, amit szintén nem praktikus vezető politikusnak hangoztatni, de ettől még az egyszerű választónak nem kellene ostobának lennie.

Kisemberek kérdésében elmondandó, hogy a falvak lakói eddig sem tudtak vasárnap elmenni a boltba, mert eddig sem volt nyitva. Igaz, őket divatos lenézni, de a jelek szerint náluk még működik az előrelátás képessége, és ennek megfelelően kalkulálnak. A városiak meg most is elmehetnek vasárnap a boltba, csak most a maszek saját üzletébe mehetnek, ahol a tulaj a saját idejét áldozhatja a profit oltárán, és nem az alulfizetett alkalmazottakét. Nagy különbség.

Hányszor hallottuk már kedves párommal, amikor evvel a sületlen szöveggel hárítottad magadtól a felelősséget a gyereknevelés helyett végzett ajnározó idomítgatás zsákutcájának magyarázataként. Tévedsz. Tévedsz kedves hülye szülő. Nem zsenik a gyerekeink. Egyik sem az. Ami a különbség az enyémek és a tieid között, az a rájuk fordított idő minősége és mennyisége. Te rendre összekeverted a nevelést a kiszolgálással. Összekeverted a vigyázó felügyeletet az ajnározással. Összekeverted a gondoskodást az elhalmozással, és összekeverted az intelmeket a gyerekbántalmazással és elvtelen tiltással.

Megfeledkeztél róla, hogy a gyereked nem olyan hülye, mint te. Mindent jól lát, jól hall, és korának megfelelő konzekvenciákat von le a tapasztalataiból. Ha nem tudsz előtte szépen beszélni, akkor trágár lesz, de ha nem is próbálsz, akkor még bunkó is, mert azt látja, hogy nincsenek az életben olyan szituációk, amikor megfontoltan kell szemlélni az eseményeket mielőtt reagálnánk rá.

Emlékszel még, amikor az oviban az enyémen röhögött a tiéd, mert nem kocsival ment, hanem gyalog? Eszedbe jutott, hogy elmeséld neki, hogy mi a szomszéd utcában lakunk úgy száz méterre, és akkor lennénk ostobák, ha ezért autóba ülnénk? Nem, nem jutott eszedbe, de még az sem, hogy legalább annyit mondj, hogy nem illik másokon nevetni, mert így nem viselkedünk.

 Itt olvastam: A vonat, amelyet mindössze egy utasért tartanak fenn. Naponta kétszer áll meg az állomáson egy középiskolás lány kedvéért.

Foto: A linkelt "origo" cikkből.

Na nem nálunk, ez a távol-keleten van. Japánban. A cikk érdekes, amolyan kuriózum azon országok egyikéből, ahol valami nálunk ismeretlen okból az állam olyan szolgáltatásokat szponzorál, amikre igény van, de piaci körülmények között nem lenne fenntartható.

Olvasás közben felvetődnek a kérdés hazai vonatkozásai. Hogyan is működik mindez kishazánkban? Vannak ugye közlekedési vállalatok. Pár éve hallani lehetett, hogy ezeket összevonják, és akkor úgy éreztem, végre van egy kormányunk, aki tovább lát a kicsinyes bürokratikus számokon, és amolyan népszükségleti kiszolgálócéget épít az egyszerű emberek alapellátásának biztosítására. Azoknak az egyszerű embereknek a nem feltétlenül minden igényt kielégítő, de az élhetőség feltételeit biztosító körülményeinek megalapozására, amik nélkül nem lehet személyes szabadságról, vagy esélyegyenlőségről beszélni. Akkor azt hittem, hogy az összevonandó közlekedési vállalatok értelmetlen rivalizáltatása helyett létrejövő közlekedési vállalat végre ésszerűségi elveken fog működni. Nem halad majd egymás mellett a gyorsvonat a távolsági busszal, miközben falvak százai rekednek kívül a megközelíthetőség tömegközlekedési lehetőségeiből. A körzetenkénti vízfejek, régiós meg térségi adminisztrációs központok, meg egyéb hangzatos pénznyelő léhűtőközpontok összevonásra kerülnek, és az így létrejövő hatalmas vízfej lecsapolása után az immár jól működő közlekedési hálózatok lehetővé teszik, hogy Gipsz Jakab egészségi/anyagi/elvi okokból gépkocsival nem rendelkező pusztakotkodácsi lakos, egy tetszőleges napon felkerekedhessen, és meglátogathassa húsz kilométerre élő testvérét. Hát, nagyot tévedtem.

Mi lenne ugyanis elvárható egy állami szolgáltatástól? Legkevésbé a rentábilis működés. Ha ugyanis valóban van benne üzlet, akkor arra lesz vállalkozó is, ha meg van, akkor előbb-utóbb konkurencia is támad, tehát optimalizálódik a szolgáltatás ár/érték aránya. Nem így van viszont más esetekkel. Azt várnánk az államtól, hogy biztosítsa a minimális mobilitást, mint alapszintű civilizációs ellátást, természetesen megfizethető egységáron. Nem azért fizetünk adót, hogy legyen miből finanszírozni a különféle kimutatások adatgyűjtését, meg azok informatikai háttéranyagának létrehozását, hogy mindebből irdatlan méretű nyomtatott dokumentumhegyeket gyártsanak, amik azután kellő mennyiségű iktatószámmal ellátva egy raktárszobába kerüljenek a szükséges porvastagság felvétele céljából, hogy azután megsemmisítésre kerüljenek. Mindehhez területi adminisztrációs egységenként előadók és al-, fel-, meg középosztályvezetők, meg koordinátorok, meg managgerek, meg azok aktuális Gizikéi, plusz intézményi „szükségleteik” nyelik a befizetett forintjainkat, hogy kimutatás készüljön arról, hogy az a tucatnyi, vagy többtucatnyi ember, akik adott útvonalon szeretnének közlekedni A-ból B-be, vajon miért is nem akarnak mégsem közlekedni. Matematikai alapon bebizonyítani, hogy azok szállítása mekkora veszteséget is okoz az adott állami közlekedési vállalat számára, pedig a munkahelyük szükségessé teszi az ingázást, tehát már nem csupán utazási igény, hanem gazdasági és térségi érdek is.

De vajon mikor előzi már vissza a ló a fogatot? Mikor tesszük már fel a kérdést, hogy ha pillanatnyi érdekek alapján építünk fel egy társadalmat akár gazdasági, akár szellemi, akár logisztikai dimenziókban, akkor bizonyosan azt a közösséget szolgáljuk-e, amelyik mindennapi szükségleteinek kiszolgálása az egész társadalmi létünk hosszú távú érdeke? Vagyis saját magunk társadalmáé.

     Amikor minden kezdődött.

…. Semmi …….. hang se ……… csend se ………. nincs sötét, és nincs világos ………. nincs semmi ......

Mióta? Mi van mióta? Mi az a mióta? Idő sincs. Akkor vége sem lesz. Minek nem lesz vége, hiszen semmi sincs? Őrület. Mi az az őrület? Ki vagyok én? Vagyok egyáltalán? Biztosan vagyok, mert különben nem tudnám érzékelni, a mit is? Unalom. De mióta? Ideje sincs. Idő sincs. Én sem voltam? Mikor nem voltam. Eddig? De mi volt eddig. Hiszen most vagyok. Lettem. Most vagyok. Ez érdekes. Tudat lettem, mert ha nem csak úgy lettem volna, akkor emlékeim is lenének másról, mint ami most vagyok. Ez izgalmas. Már nem is unatkozom annyira, és már azt is tudom, hogy mióta. Amióta elgondolkodtam a létezésemen. No, várjunk csak. Lettem, mert felismertem a létem. Elgondolkodtam a létezésről, ezzel felismerésekhez jutottam. Közben több érzést is megismertem. Az unalmat, az érthetetlenséget, a logikai összefüggést, az egymásutániságot, a gondolkodást, az izgalmas kíváncsiságot. Mindez együtt, egyszerre. ……… Nem értem. ……… Hogyan lehet egyszerre? …….. Nem lehet egyszerre ami ugyan az de különböző. ……… Vagy mégis? ………. Mégegyszer! ……… De nem, ez nem vezet sehova. ……… Rendet kell tenni. Rendeződik ……… rendeződik ……… körvonalazódik …….. Dehiszen, dehiszen, lehetséges? ……... Igen, lehetséges. Alkot a tudat, alkot a vágy. Nincs itt más, én alkotok. ………. A tudatommal alkotok. ……… Létrejött a tudat. Az önfelismerés létrehozott engem, a gondolataim létrehozták az öntudatomat. A tudatom felismerte a rendezetlenséget. Jó, a neve legyen mondjuk káosz. Nem túl barátságos dolog, de rendezhető. Rendet kell tenni, és elég csak gondolnom, a rendeződés már meg is kezdődik.

Na álljunk csak meg. Ez így nem jó. A szétválasztás még nem rend, csak láthatóvá teszi a rendezendőket. Okosnak kell lenni, mert a rosszul épített rend valójában csak a rend látszata, de helye semminek sincs. Kezdjük elölről!

Sötét volt-e a középkor vagy fényesen ragyogott,

és az emberi civilizáció egyik aranykora volt?

  Vendégposzt. Szerző:  fehérfarkas

A muszlim kalifátusok és terjedése az első 100 évben:

jól látható, hogy Nagy Sándor hellén birodalmát Anatólia és Görögország kivételével teljesen lefedte, sőt azon is túl terjeszkedett (= az ókori világ nagy tudományos központjainak többségét megszerezte, szintetizálta, tovább fejlesztette, arabra lefordította, és ez a tudás majd évszázadokkal később kerül be Európába arabról latinra lefordítva, ami elindítja Európában az ún. reneszánszt = Sötét Középkor valójában soha nem létezett: a világ különböző területei soha nem egyenletesen fejlődtek, és amíg az egyik terület fejletlen volt, addig egy másik fejlettebb)

 A hagyományos nyugati történelemoktatás szerint az Ókort (ami a Római Birodalom kettészakadásával, és a Nyugat-Római Birodalmat lerohanó barbár népek inváziójával fejeződött be) a Sötét Középkor követte, majd azután jött 15-16. sz-ban a Reneszánsz, amitől kezdve a Nyugat a világ legfejlettebb civilizációjává vált. De valóban volt Sötét Középkor? Valóban eltűnt az ókori tudás (az európai barbár népek inváziójával), amit a Római Birodalomban még ismertek?

Nem lehet, hogy az a tudás nem tűnt el, hanem a világ más részein megmaradt és fejlődött tovább a maga természetes útján (csak már nem a Római Birodalom, hanem az utánuk következő civilizáció által)?

"Mélységes mély a múltnak kútja..."      (Thomas Mann: József és testvérei)

  Vendégposzt. Szerző:  fehérfarkas

Nézzük végig az idővonalakat, hogy ne csak földrajzilag, hanem időbelileg is el tudjuk helyezni a jelentősebb ókori civilizációkat.
 Először nézzünk egy viszonyítási pontot, hogy jobban meg tudjuk ítélni mit is jelentenek a(z év)számok, hosszúságok, időtávolságok. És talán jobban meg tudjuk ítélni mind az ókori, mind a saját civilizációnkat a történelemben. 
Az USA függetlensége (isz. 1776) és a mai jelen (isz. 2015) között az időbeli különbség: 239 év.
Magyarország, vagy magyar állam (akkoriban még királyság) alapítása (isz. 1000) és a jelen (isz. 2015) közt eltelt idő: 1015 év.

A viszonyítási pont után (saját hazánk, meg a jelenlegi legerősebb és legnagyobb nyugati ország) már nézhetjük is az ókoriakat:

A vallás nem áll ellentétben a tudományokkal.

Vendégposzt. Szerző: fehérfarkas

Már az ókorban a Mardukot főistennek tartó babilóniak nagyon magas csillagászati ismeretekkel rendelkeztek, és a mai napig a babilóniak által használt idő és csillagászati mértéket használjuk, amikor az 1 órát 60 percre, amit 60 másodpercre osztunk, vagy amikor csillagászatban a szögpereceket, vagy a geometriában a kört 360 foknak (6x60), az egyenest 180 foknak (3x60) definiáluk. De a ma használt zodiákus is a babilóniakra vezethető vissza.

 Az asszírok részéről, ami a legnagyobb hatással bírt az egész emberi civilizációra az Assurbanipal könyvtára, a világ elsző szisztematikusan szervezett és katalogizált könyvtára közel fél évezreddel az Alexandriai Nagykönyvtár előtt. Maga Nagy Sándor kifejezetten Assurbanipal könyvtárának hatására határozta el, hogy Ő is akar egy olyat magának, hogy neki és birodalmának is szüksége van egy ilyen könyvtárra.

A könyvtár leghíresebbjei: az üvegkészítés technológiájának leírása, az öntöző- és vízvetezékek technoógiai leírásai; a babiloni csillagászati táblák másolatai, Gilgames-eposz másolata.

Assurbanipal nemcsak nagy hadvezér és uralkodó volt, hanem egyben a tudományok rajongója is. Assurbanipal összegyűjtette valamint lemásoltatta a meghódított területek tudásanyagát és agyagtábláit. De nemcsak a meghódított népek tudását gyűjtötte össze, hanem matematikai problémák megoldásain is dolgozott.

A vallások nem csupán mítoszok, hanem maga a történelem

Vendégposzt. Szerző:  fehérfarkas

A Közel-kelet a nyugati civilizáció bölcsője. Pontosabban az Indiától nyugatabbra levőé: az indo-európai, sémi és török/türk népeké. A kínai, délkelet-ázsiai, vagy a fekete-afrikai, vagy az amerikai kontinens őslakosainak civilizáció más fejlődési pályát írtak le, és nem a Közel-keletről indult ki a fejlődésük. Habár a Közel-kelet az átlag nyugati számára, mint háborús konfliktuszónaként jelenik meg, de a valóságban az ottani emberek etnikumtól és vallástól függetlenül nemcsak toleránsak egymással, hanem nagyon barátságosak, és baj esetén összefognak megvédeni egymást. A nagy ellentéteket mindig is a politika és a hatalomért bármit és bárkit feláldozó politikusok gerjesztették, és gerjesztik most is.

Magyarországon csak nagyon kevesen ismerik a Közel-Kelet történelmét, kultúráját. Nemcsak a sok ezer éveset nem ismerik, de még az elmúlt 100 évet sem. Sőt, még az elmúlt 30 évet sem. Ezért nem értik a magyarok az ottani eseményeket. De nemcsak az átlagemberek, hanem sajnos az újságírók, meg a külpolitikai elemzők is alultájékozottak (tisztelet annak a nagyon kevés kivételnek - de a mainstream médiában nem ők szoktak szerepelni, hanem azok, akiket csak "elemző celebek"-nek nevezek) - sőt, még az iskolai törikönyvek is. A perzsák csak mint a görögök gonosz ellenségei élnek a fejükben (ezt a hamis sztereotípiát a hálivúdi filmipar is segíti). A világ egyik legrégibb folyamatosan létező civilizációjáról, a sumerokkal egy időben létrejött 6000 éves civilizációról mondják ezt! (ebben az elámi, szúszai, és méd civilizációk is benne vannak, mert folyamatosság és egymásra épülés van köztük)