Újra elemzek.

Úgy vélem, régen sem volt könnyű önálló gondolatokkal rendelkezni, mert az ilyen ember vagy félreteszi felismeréseit, eltemeti elképzeléseit, és szenved tőlük, vagy felvállalja azokat. Ez utóbbi esetben vagy kis hibákat vét, vagy nagyobbakat, mert a tevékenység, még a szellemi is, hibákat eredményez. Ez része emberi mivoltunknak.

Jelen korunk ezeket a dolgokat felerősíti, mert miközben egyre kevesebb az önálló gondolatokkal bíró ember, de létszámilag egyre többen vagyunk, egyre erősebbek azok a szándékok is, amik a többi ember rovására kívánják felépíteni önnön világukat. Ez a fajta viselkedés egyidős az emberrel, de míg régen a beilleszkedési képesség hiánya adott esetben elvándorlással megnyugtatóan megoldódott, addig manapság már nincsen hová menni. Az antiszociálisnak kikiáltott embereknek azonban csupán csak egy része valóban az. Vannak, akikben egyszerre van jelen az önálló gondolat, a megismertetés szándéka és a megvalósítás képessége. A fentebb vázoltakból adódik, hogy korunk egyik velejáró - és sajnos elvárt - tünete a (protokolláris seggnyalás) izé diplomatikus közeledés, melynek során a „demokrácia” és diplomácia szabályai szerint addig tárgyalgatnak a felek a választók, dolgozók, vásárlók kontójára, míg lassan oda sem jutnak, ahonnan elindulni voltak hivatottak.

Természetesen egy ilyen kipárnázott és elködösített világban mindenkinek böki a szemét bárki, aki kibillen a karosszékből, bekapcsolja a ventillátort, és másokkal is meg kívánja osztani a tapasztalatait. Bizonyos értelemben valóban mátrixban élünk, csak legfeljebb (remélem) nem gépek szívják az emberek „vérét”.

Magyarország miniszterelnökével kapcsolatban elég sok kritikát lehet megfogalmazni. Én egy határozott embert látok, aki a kor játékszabályainak áldozatává válik lassanként. Ezek a gondolatok és a hozzá társuló jövőkép már régen körvonalazódott bennem, idén tavasszal meg is írtam itt . A prognózisom mellett most is kiállok, mert a dolgok folyása egybevág a láttatott képpel. OV elég sok hibát vét mostanság, mert fárad. A környezet ezt kihasználni igyekszik, nem is ügyetlenül, ami újabb gondokat szül. A nagypolitikai-, makrogazdasági-, monetáris környezet, valamint a jól felfogott alapvető érdekeinkkel való szembesülés nem sok lehetőséget hagy számunkra. Gondolok itt egészséges társadalomra (nem drogozó, nem cigiző, nem vedelő, sportoló) amelyik kevesebből is tudja gyógykezelni magát, önbecsüléssel rendelkező (munkájából és nem segélyekből élő) emberekre, igazságosságra, ami szem előtt tart olyan dolgokat, mint "aki mérgezi magát, az tegyen többet az egészségkasszába". Továbbá, aki nem olvassa el a szerződést aláírás előtt, az ne is járjon jobban, mint aki ezt megtette, segítsük az elesetteket felkelni, de ha maga nem akar, akkor ne is vágyakozzon olyan életre, amiért mások keményen megdolgoznak. Sokáig sorolhatnám, értelmesebbek felismerik a sorok között a mondanivalót. A célokkal nincs is gond, még akkor sem, ha a bajok már akkorák (voltak), hogy komoly tömegeket sértenek a változások. Jó vita tárgya lehet(ne), hogy az alkalmazott eszközök jók-e, volna-e jobb, vagy ami nem az, az elkerülhetetlenül szükséges-e? Az igazi kérdés az, hogy az elkövetett hibák véletlenek, vagy szándékosak, továbbá ez utóbbi esetén a hibás maga OV, vagy a környezete, akiknek a munkáját támogatniuk kell(lene), esetleg a mindig az aktuális hatalomhoz törleszkedő slepp? Ezekre az egyszerű kérdésekre fontos lenne preferenciáktól mentes őszinte, és megfontolt választ adni, mert csak egy objektív ítélet alapján tudjuk helyesen értelmezni a hatalmasságok által irányított világot. Nem felejthetjük el, hogy nekünk nem az "önálló versenyképes ország" lapját osztották, bár azt ígérték. Lényegesen kevesebb hiba csúszna az intézkedések közé, ha a kormánnyal szemben értelmes, konkrét tényeket felvonultató, konstruktív alternatívákat kínáló kritikák fogalmazódnának meg. Nem ilyenek a "levele, sajtószabadságot, viktátor, fidess, zsides, kedvesvezető, rezsim," stb. korlátolt demagóg szövegek. Aki ilyeneket hangoztat, annak ki kellene mennie É-Koreába, és kicsit kritizálni ott a hatalmat, hogy érthetőbbé váljon számukra a demagógiájuk. Én olyasfajta felvetésekre gondolok egy konstruktív ellenzék részéről, hogy például száműzzük a nyelvünkből a "terhes" kifejezést, és helyettesítsük be a "várandós" szóval. Ez egy ún. szimbolikus intézkedés lenne, ami jelezné a születendő gyermek társadalmi státuszának lassú változását. Talán kedvező változásokat hozna, ha hétköznapi szóhasználatunkban sem teherként emlegetnénk a fejlődő utódot, hanem várnánk az érkezését. Nyelvében él a nemzet.

Tudnunk kell azonban azt is, hogy a világ működési szabályai nincsenek leírva. Akkor nincs leírva ilyen fontos rendszer, ha vagy a szellemisége tűnne el ezáltal, vagy leírva éppen hogy megjelenne eredeti szándéka, mert visszaolvashatóvá, összehasonlíthatóvá, félremagyarázhatatlanná válna. Előbbire jó példa, amikor bizonyos társadalmi rend szabályait vetik papírra, és míg előtte mindenki tudta, hogy a másét engedély nélkül elvenni bűnös dolog és ez elég volt a helyzet helyes megítélésére, addig a lejegyzés után már ügyvédek élnek meg abból, hogy jó pénzért kerülgetve a paragrafusok betűit igazság helyett a törvények alkalmazói már csak jogot szolgáltatnak. A világ működési szabályai azonban nem ebbe a kategóriába tartoznak. Érthető is. Vajon hogyan hangzana, hogy a szegényebb országok költségén kinevelt tanult emberek X %-át gazdagabb országokba kell exportálni. Az sem nyerne osztatlan lelkesedést, hogy a kiszolgáltatottabb országok a szerencsésebbek részére kötelesek átengedni a stratégiai ágazataikat, mint víz, energia, stb. Esetleg ízlelgessük azt a paragrafust, hogy csak mert egy pénzes ország haragban van egy kispénzűvel, akkor a gazdagabbak érdekövezetébe tartozó kisországok kötelesek segíteni haragudni. Olvashatnánk olyanokat is, hogy az erősebbnek joga van hazudozni és vádaskodni, majd saját hamis vádjai alapján érdekkörébe vonandó országok katonáinak ezreit irtani, hogy saját vagyonának gyarapodását elősegítse. Sokatmondóan hangzana az is, hogy az erősebb jogot formálhat mások magánügyeibe való beleszólásra hangzatos politikai lózungok alapján, ám önmaga nem köteles betartani saját szabályait sem. Na persze ez a törvénykönyv ennél lényegesen vaskosabb kiadvány lenne, és részletesebben taglalná a kihasználhatóbb népek kötelességeit és a gazdagabbak jogait. Ezek pedig csupán a létező, de senki által ki nem mondott törvények, mert amit kimondanak, az köszönő viszonyban sincs a mögötte húzódó szándékokkal. Itt  ajánlanék egy mesét, melyet nemrég tettem közzé. Ilyen környezetben kell egy országot vezetni úgy, hogy legtöbb esetben azok háborognak ellene, akiknek leginkább hallgatniuk kellene, vagy azt sem tudják, hogy miről is van szó.

Nem lehetünk elégedettek egyébként jelenlegi vezetőinkkel karakánság tekintetében, hiszen pl. OV nem fogadta a dalai lámát látogatása alkalmával, nehogy kínai befektetési alapokat riasszon el vele, és ez csak egy azok közül, amiket elkövetett, és kínos dolognak tartom annak fényében, hogy az anyagi érdekeknél előbbre valónak tartanám az ilyen gesztusokat. Ezek a becsületbeli hibák azért nem váltanak ki belőlem indulatokat, csupán sajnálatosnak tartom, mert nem vagyok miniszterelnök. Nem kell milliók sorsáról gondolkodnom. Nem kell felvállalnom egy ilyen döntés súlyát és elszámolnom vele. Ezenfelül tiszteletben tartom Magyarország választóinak akaratát és kiállok a miniszterelnök álláspontja mellett akkor is, ha nem feltétlen értek egyet vele. Azért teszem, mert egyrészt nem király, előbb-utóbb más nyeri valamelyik választást, másrészt ha a jelentős többség őt választotta, akkor mögötte kell az egységet megjeleníteni, mert a széthúzásunk mások számára ad ellenünk lehetőségeket. Tudomásul veszem, hogy a választópolgárok nagyobbik része konzumidióta, tehát a választások azon múlnak, hogy ki tud hangzatosabban beszélni, és nem háborodok fel rajta, mert ugye ez nem az én ingem, nem veszem magamra. Bár idegesítenek azok a blődlik, amiket a funkcionális analfabéta tömegnek címeztek, de én nem vagyok funkcionális analfabéta, tehát azokat az üzeneteket veszem, amiket az önálló gondolkodásra képes emberek számára címeznek. Minden politikai erő üzeneteit így rendszerezem, és úgy értelmezem a szándékaikat, ahogyan az értelmesebbeknek szánt megnyilvánulásaikat értékelni lehet. Más kérdés, hogy vannak pártok, akik nem fogalmaznak meg ilyen címzetű mondanivalókat.

Nem az a baj, ha kritikusak vagyunk a választott vezetőkkel kapcsolatban. Az sem probléma, ha nemtetszésünknek időnként hangot adunk. Az a gond, hogy ezt sokan elvtelenül, demagóg módon, egyes személyek nevét, külső tulajdonságait kifigurázva teszik. Ha nem vesszük figyelembe, hogy olykor mi is hibázunk, ha nem tudunk kellő nívóval megszólalni, ha nem mérjük fel, hogy az, amit épp teszünk, milyen kihatással lehet mindannyiunk jövőjére. Például belegondolhatnának sokan, hogy a viselkedésükkel milyen képet mutatnak magukról, mert emelkedettebb emberek akár szégyenkezhetnek is az ő faragatlanságuk miatt. Ahogyan mindenki magát minősíti a megnyilatkozásai színvonalával, úgy egy ország népe is minősíti magát avval, ahogyan a kritikáit kifejezésre juttatja.

   Fogarasi Miklós (FMJ)