Mert ugye így van? Nem vitás. Pénzért eladnak mindent. Tisztességet, becsületet, befolyást. Tönkretesznek egzisztenciákat, hitet, jövőt, bármit, amiből akár csak egy kevés haszon is várható, bármi is az ára.

Illusztráció: boon.hu

Na de miért van ez? Elképzelhető, hogy valaki azért megy politikusi pályára vagy vállal vezető tisztviselői feladatot, mert eleve gátlástalan alak, vagy a körülmények teszik azzá? Ha az előbbi, akkor ennek nincsenek megelőző jegyei? Bizonyára lennének, de nem valószínű, hogy így lenne. Sokkal elképzelhetőbb, hogy az idő múlásával, a karrier felfelé ívelésével taposódik ki az az út, amin a gátlástalanság fejlődése jár. Ha pedig így van, akkor ez az út elindul valahonnan. Valahonnan egészen mélyről, ahol talán nem is látszik oly veszélyes dolognak. Ahol elindul, még csak ösvénynek mondható, ahogyan a világ nagy folyamai is eleinte csupán csermelyek egy jelentéktelen forrást követő kanyargós mederben. Ehhez hasonlatosnak látom a korrupció eleinte rögös erdei ösvényét is, mely a folyamokhoz hasonlóan előbb csapás, később ösvény, majd út, autóút, a végén soksávos sztráda, mely csak a belőle hasznot húzók számára kívánatos, a zaját, szagát csupán elviselők nem igazán szimpatizálnak vele.

A korrupció magas, jól látható visszaélései mindenki számára ismeretesek. Sokfelé olvashatóak megnyilvánulásainak részletei, jellemzően politikai küzdelmek közepette, nem is ezekkel kívánok foglalkozni, hanem inkább az alapjaival és azzal, hogy ennek a szerencsétlen országnak mikor lesz már végre olyan vezetése, amelyik nem tekinti eleve elrendeltnek a hatalommal való elsősorban gazdasági jellegű visszaéléseket.

Sokfelé hallani eltökélt kinyilatkoztatásokat arra vonatkozóan, hogy „majd ha a nagyok nem, akkor majd én sem lopok, hazudok, ügyeskedek, de addig”, és így tovább. Persze nem vethető össze egy pályázati pénzhegy elvtelen lenyúlása némi kukorica jogtalan letörésével, mozgássérült parkoló elfoglalásával, irodai golyóstoll, gyári munkáskesztyű, hegesztőpálca lenyúlásával, de vajon a nagyságrendek eltérése már akár elég igazolás is a kicsiben elkövetett törvénytelenségekhez, vagy felfedezhetőek más összefüggések is? Mennyire valószínű, hogy aki elvisz mindent kicsiben, amit csak tud, az nagyban nem ugyanezt csinálná mindenféle limit nélkül? A limit fontos kérdés, mert a világunk sajnos olyan, hogy akinek a keze makulátlan, annak sok esetben a hasa meg üres, tehát senkinek sincs oka a szentet tenni, de a jóérzés a jobbérzésűekben azért mégiscsak meghatároz valami szintet, ami még belül van a tolerálható mértéken. Gondolok itt a gyerekek délutáni rajzolgatásához hazavitt pár ív egyik oldalára már nyomtatott papírra, az út mellől összegyűjtött kiszáradt ágakra, a folyóinkból kipecázott vasárnapi halvacsorára, tehát olyan dolgokra, melyekkel semmi kimutatható kárt nem tesz az elkövető, csupán törvénytelen, de nem ártalmas. Amiről azonban én kívánok szólni, az nem ez a kategória. Egyre inkább meggyőződésemmé válik, hogy azért korrupt az egész politikai vezető garnitúránk, mert ezt érdemeljük, mert mi itt nagytöbbségünkben magunk is ilyenek vagyunk. Persze lehet, hogy nem mindenki, de túl sokan ahhoz, hogy jobbat érdemeljünk. Ez nem valamiféle holisztikus mellébeszélés, jól levezethető ok-okozati összefüggés támasztja alá, melynek részleteivel minden nap találkozunk, de saját környezetünkben nem akarjuk felismerni ennek megnyilvánulásait.

Ugye ismerős a következő néhány élethelyzet?:

 Szeretném leburkoltatni a teraszomat. Valami szép járólapra gondoltam, de nekem jó lesz számla nélkül is.

• Ennek a helyzetnek a következő folyományai vannak.: Nincsen garanciánk, hiszen nincs bizonyítékunk, hogy a munkát az a szaki végezte, aki. Arra meg főleg nincs biztosítékunk, hogy nem fogja összecsapni az egészet vagy ellopni az anyag egy részét, hiszen már nem a minőségben érdekelt, hanem a mielőbbi levonulásban.

Jó napot kívánok! Vettem néhány bútort az áruházban, szeretném hazaszállíttatni. Mennyibe kerülne papírok nélkül?

• Folyomány.: Itt ugyan nem kell tartani a megkárosítástól, hiszen a munka elvégzése után van a fizetés, szó sincs utólagos garanciáról, de a fuvaros legnagyobbrészt ilyen megrendeléseket kap, mely miatt kénytelen kamu számlákat kiállítani, hogy ki tudja mutatni a bevételi oldalon a saját megélhetését, valamint a sok fekete fuvar miatt az üzemanyag jelentős részét is balkézről szerzi be. Ahonnan pedig beszerzi, ott annak kiadása annak a vállalkozásnak az adóalapját csökkenti, amelyiktől az illető (többnyire nehéz- vagy mezőgazdasági-) gépkezelő azt lenyúlta. Ennyivel kevesebb után fognak adózni, amiből ugye sokminden lenne, ha befizetnék, de mi megoldottuk okosba.

Csókolom Gizike! Volna egy ki gondom, segítene rajtam? Van ez az okirat. Hivatalosan sokáig tartana, de jó lenne hamar túl lenni rajta. Biztosan megérti. Mit kell tennem az ügy érdekében?

• Gizike nem vállalkozó, de szeretne ő is elérni ezt-azt, és ugye a szaki meg a fuvaros nem ad számlát, biztosan jól megszedte már magát adómentesen. Úgy érzi, neki is kijár az, ami annak a csúnya vállalkozónak, hát belemegy egy kis sor elé helyezésbe az iktatóban. Folyomány.: A hivatali rendszabályokat betartó ügyfél később kerül sorra, tehát a jogkövető, és ismerjük el, előzékeny és tisztességes magatartás elnyeri méltó büntetését. Nem a kormány, nem az ellenzék, nem Goldstein, hanem az ügyeskedő és a becstelen hivatalnok részéről.

Ezen kiragadott, de az élet bármely területére vetíthető példákból kirajzolódik, egy társadalmi felfogás, mely magunk által mérgezi saját életterünket. Mondhatjuk persze, hogy egy fecske nem csinál nyarat, és milyen kényelmes is közmondások mögül köpködni másokat, de érdemes lenne talán rávilágítani, hogy miként vélekedik legtöbbünk úgy általában a szabályokat vagy legalábbis a jóérzés határait át nem lépő polgártársainkról. Ugye ők a vesztesek, akik nem elég talpraesettek, nem értik a világ változásait, akik nem hajlandók elfogadni a valóságot, akik nem a földön járnak, akik ragaszkodnak a becsontosodott elveikhez, akik azt hiszik, hogy a lemondásaiktól a világ jobb lesz, szóval őket szokás lesajnálni.

Azonban a dolgok átfogóbb megértéséhez el kell játszanunk a gondolattal, hogy mi lenne ha…? Mi lenne, ha mondjuk az egyszerűség kedvéért mindenki kérne számlát az igénybe vett szolgáltatásokról, árukról? Ebben az esetben, mondjuk a tisztességes vállalkozó nem kényszerülne kamuszámlák kiállítására, ezért nem fizetne be olyan adót, aminek értékét nem tudta senkin beszedni, tehát nem kerülne versenyhátrányba a simlishez képest. Persze nekünk, megrendelőknek sem lenne olyan rossz, hiszen lenne egy okmányunk arra vonatkozólag, hogy az adott munkát ki és mikor végezte el. Aki számlát bocsát ki, az kiteríti a lapjait is. Elszámoltathatóvá válik, hogy miből mennyit épített be, mennyit fordított rá, milyen költségei keletkeztek, és azok jogosan épülnek-e be a végösszegbe, mert lesznek költségszámlái is, valamint nem utolsó sorban mi megrendelők sem biztos, hogy többet fogunk fizetni. Kevesen tudják, hogy a számla nélküli megegyezés egyik buktatója a látszat árverseny. Úgy zajlik, hogy mivel úgy sem utolérhető, sokszor a munkát valós költség alatt vállalják, mert a megrendelő úgysem ért hozzá. A megegyezés után bevásároltatnak a laikus megrendelővel annyi anyagot, hogy a meló akár kétszer is elvégezhető lenne. Azután egy óvatlan pillanatban az anyagok „felesleges” része elpárolog, a helyét pofátlan esetben üres zsákok, többnyire elégett papírkupac hamvai veszi át. A gyanúsításon természetesen megsértődnek. Tehát a számlás meló akár olcsóbb is lehet, mint az „okosban” megrendelt, de van itt még más is. Egy vállalkozónak ki kell tudnia mutatni annyi nyereséget, amennyi a megélhetését biztosítja, tehát legalább egy minimálbérnyit. Ha nem kérünk számlát, akkor is elképzelhető, hogy ugyanannyit fogunk költeni, de az így papíron elmaradó bevétel kamuszámla kiállításával, vagy számlaeladással válik pótolhatóvá. Előbbi esetben versenyhátrányt okoz, mivel be nem szedett adóbefizetést generál, tehát kevesebb jut fejlesztésre, ami lemaradást okoz a simlissel szemben, utóbbi pedig a simlist juttatja olyan bevételhez, amivel nem kell elszámolnia. Ez azonban még nem minden. A vásárolt számlából lesz a kamukiadás, ami csökkenti a számlát vásároló adóalapját, így a kevesebb befizetés miatt az államot, annak polgárait, tehát minket károsít meg.

Itt sem érdemes azonban leragadni, mert aki extra bevételekhez jut, az ugye fejlődik. Nem a tisztességes, mert az mint már írtam, versenyhátrányba kerül. Fejlődni az érdekeit felismerő szokott, márpedig mi, egyszerű polgárok olyan gazdasági környezetet teremtünk magunknak a saját házunk táján, hogy a vállalkozó érdeke nem a transzparens munkavégzés, hanem a feketézés. Egyszerűen azért, mert a bevételével nem kell elszámolnia, hiszen papíron nem is létezik.

Tehát van a mutyi-gazdasági körülmények között fejlődő vállalkozás, amelyik előbb-utóbb bővít, alkalmazottakat vesz fel, és azokat csak kell etetni, mert az adóhivatallal lehet ugyan levelezgetni, de a melóssal nem jó fizikai kontaktusba kerülni. Ez már a növekedés egyik árnyoldala. Ahhoz, hogy legyen miből fizetni, kell a bevétel, tehát kell a meló is. Két út lehet. Az egyik, hogy nem jelentik be a dolgozókat, akik ezáltal nincsenek biztosítva és fekete megrendeléseket teljesít, amíg be nem üt a krach. A másik, hogy kellő borítékos motivációval megfelelő megrendelésekhez jut nagyobb beruházásoknál. Mindkettőnek vannak törvénytelen elemei, és aki hozzászokott a zavaroshoz, az nem is biztos, hogy később szeretne tiszta vízben halászni. Ha azonban a lakossági megrendelésekhez számlát is kérnének az emberek, akkor már érdeke lenne az alkalmazottat bejelenteni, aki így biztosítva lenne, valamint a bére, mint költség, csökkentené az adóalapját. Mindjárt nem lenne szüksége a nagyobb megrendelésekre, ami ugye így már nem generálna az oda benyújtott árajánlatok elbírálóinak mellékes bevételi lehetőséget, tehát már ide is inkább kerülnének felkészült szakemberek, mint korrupt tisztviselők. Végül is miért lennének ott, ahol nem tudják a kezüket szennyezni?

A kör bezárul. Az el nem kért számlából így lesz ugyanolyan kiadás mellett csökkenő köz-teherviselés. Így kerül a kisember „okosban” intézett gyarapodása gennyes alakok számlájára, trezorjába, csikkzsebébe. Így tesszük tönkre a tisztességesen dolgozó vállalkozót, és juttatjuk előnyhöz a simlist. Ez magyarázza, hogy minél közelebb áll egy ország népe a banán-köztársasági morálhoz, annál kevesebb jut a közfeladatokra.

 Egyéb velejárók. A feketén tevékenykedő alkalmazott, mivel hivatalosan munkanélküli, kap valamilyen állami ellátást, ami ugye közkiadás, tehát a mindannyiunk béréből levont közteher egy bizonyos része, amit jogtalanul vesz igénybe. Azután ott van még a kínálkozó visszaélési lehetőség, amikor jellemzően falvakban foglalkoztatják a közmunkást, hogy gyűljenek az évek, de nem kell részt venni a munkában, mert a járandóság mondjuk feléért csak be van írva a jelenléte annak, aki amúgy a feketén tevékenykedő vállalkozónál robotol. Ez az egyik módszer, amivel leginkább kilehet tenyészteni a korrupt polgármestereket. Azután ott van még a silány teljesítés lehetősége. A kellő mennyiségű legális bevétel nélkül tevékenykedő vállalkozások egyik kedvelt kibúvó módszere, hogy jellemzően közhivataloknak végeznek látszatmunkát, szolgáltatást. Építenek, felújítanak, fuvaroznak, tanácsokat adnak, de mindezeknek egyetlen valós célja, hogy kimutatható legális bevételt generáljon a feketézés elfedésére úgy, hogy az valójában ne járjon kiadással. Ebből lesznek megsüllyedő járdák, utak, elfagyott vízvezetékek, lemálló vakolatok, sosem volt fuvarokról számlák, értelmetlen jótanácsok, céltalan becslések és kimutatások, olyan szolgáltatások, mely első ránézésre indokoltak, de valójában semmi hasznot sem hajtanak, viszont rengetegbe kerülnek. Mindez azért, mert a lakosság, mint a létező szolgáltatások összességében legnagyobb megrendelője azt hiszi, hogy jobban jön ki, ha nem kér számlát, pedig ez csak a mára vonatkozik. Holnap már megfizeti más úton, holnaputánra pedig már annak kamatjait is a totális korrupció fejlődése által.

És hogy mindennek fényében mire számíthatunk? Egyelőre örüljünk annak, ha olyan kormánya van az országnak, amelyik kevesebb hitelt vesz fel, mint amennyit eltapsol, örüljünk, ha nem az adókat emelik, hanem az EU-t fölözik, örüljünk, ha a belpolitikai perpatvart plakátokon játszák betűkkel és nem a flaszteron gumibottal, mert az általunk teremtett normákból ilyen vezérek emelkednek. Ezek közül kell a legkevésbé korruptat kiválasztani, és reménykedni, hogy ezek a legjobbak, bármennyire visszataszító és fájdalmas is.

Persze nem reménytelen a dolog, lehet rajta változtatni. Ahogyan a tisztesség és jóérzés leépítéséhez is évtizedek kellettek társadalmi szinten, hogy eljussunk a jelenlegi csúszó-, és hálapénzes, megkent és megzsarolt, szemétkedő és bosszúálló társadalomfelfogásig, úgy a tisztulás útja sem lesz rövid, de úgy el sem indulunk, ha mindig mástól várjuk az első lépések megtételét. Ha a hálapénzen vett jobb ellátással, a feketén szerzett plusz szolgáltatásokkal, a csempészésből szerzett tárgyi javakkal folyamatosan ingereljük a hasonló jövedelmi szinten élő polgártársainkat, akkor azokat arra motiváljuk, hogy hasonló módszerekkel javítsanak a lehetőségeiken. Ennek folyománya a velejéig rothadó társadalom lesz, mely a spirál felfelé haladtával megteremti számunkra a szintén velejéig rothadó politikai és gazdasági vezetőréteget.

Érdemes lenne ezeken elgondolkodni!

Fogarasi Miklós  (F.M.J.)