Magán-galaxisom

Hosszú hetek óta tartanak már az egészségügyi óvintézkedések. Hogy mennyi  a járványból a hiszti, mennyi a valóság, kinek mekkora politikai, gazdasági érdeke fűződik az elbagatellizáláshoz, vagy felnagyításhoz, most nem érdekes. Bizonyára mindenki kellően alá tudja támasztani az álláspontját olyanok előtt, akik amúgy egészen más szakterületen jártasak, és nagyjából egy hangot sem értenek az egészségügyi szakmai vitákból.

Van azonban néhány laikus számára is érthető tájékoztató, amit akár hallgat, akár olvas az ember, a magyar nyelv szabályai szerint értelmezhetően, hétköznapi emberek számára fogalmaztak meg kellő ismeretekkel rendelkező szakemberek. Ami pedig ezek hitelességét illeti, valószínűleg nincs az álláspontok között érdemi különbség, hiszen azokról hallanánk eleget.

Én a következő információkat tudom a védekezésről.:

Helyzetkép: Elöl tompított fénnyel bandukoló gépkocsi a senki földjén az éjszakában, mögötte ki-kitekintgető autók, előzési lehetőséget keresve.

Jótanácsok szülőknek. ( HA HA HA )

Avagy önsors rontási útmutató érdeklődőknek.

Na jó, ilyen és ehhez hasonló bugyuta blabláknak se szeri se száma. Többnyire azért, mert olyan emberek írják, akiknek nincs kellő tapasztalatuk – legalább három gyerek -, vagy rendesen melléfogtak az elképzeléseikkel, és megpróbálják ilyen suta módon magyarázni a bizonyítványukat. Ha lenne recept gyereknevelésre, párkapcsolatra, családi viszonyokra, bizonyára le is lehetne írni, és alkalmazható volna, mint egy szerelési útmutató. Amiért viszont ezen próbálkozások teljes kudarcra vannak ítélve, az a tény, hogy az emberek nem szerelhető gépezetek. Olyannyira nem, hogy a „mit hogy kell tenni” jellegű receptek mikrokörnyezetükből kiemelve hasznavehetetlen szócséplésnek számítanak.

Van azonban a témának egy másik megközelítése. Hiszem, hogy a dolgok alapjaiban jól alakulnak, a személyiségek, az elképzelések és az igények kellő mértékben megmutatkoznak, ha az ehhez vezető folyamatokba nem gázolunk bele dilettáns radikalizmussal. Egyszerűbben szólva, ha nem rontjuk el a dolgokat, akkor a folyamatok maguktól rendben fognak haladni. A megfelelő emberi viszonyoknak nem az az alapja, hogy az élet adott területein milyen előírt sémákat követünk, vagy várunk el a környezetünktől, hanem az, hogy tudjuk-e kellően szűkre venni a saját elvárásainkat ahhoz, hogy másnak is módjában legyen a saját elképzelései szerint élni az életét.

Alább arra vállalkozok, hogy rámutassak néhány egészen bizonyosan kudarcra ítélt tevékenységre, ami semmilyen körülmények között sem adaptálható a normálisnak mondható emberi viszonyok közé anélkül, hogy az komoly sebeket ne okozna. Úgy tudnám illusztrálni a dolgot, hogy az nehezen megmondható, hogy valakinek mi jó, az meg főleg nem, hogy mi az, ami mindenkinek biztosan jó, de az egészen biztosan rossz, ha valakinek az ujját püfölik kalapáccsal. Ha mégis, az nem egészséges, tehát nem is normális. Ilyen jelenségek bemutatására teszek alább kísérletet.

- Te jössz bajnok. Min jár az eszed?

- Elgondolkodtam.

- Azt látom, már tíz perce bámulod a táblát, de azt látom, hogy nem itt jársz.

- Jól van na. Én is elbambulhatok olykor. 

- Akarsz róla beszélni? Tudod, mint az agyturkásznál. Mégis mi bajod? Szépen rendben mennek a dolgok, ahogy elterveztük. Ez nem elég? 

- Hát ez az. Emlékszel olyanra, hogy a dolgok szépen rendben mentek? Valami készül, és nem tudom mi. A zsigereimben érzem, de ötletem sincs.

- Akkor meg mit foglalkozol vele? Holnap mikor indulsz?

- Nem is tudom. Holnap amúgy is szünnap van, nem megyek sehova.

- Az a szünnap ma van. Már hajnali három van. 

- A mindenit. Jól elment az idő. Szóval holnap. Reggel fel kell hívnom az irodavezetőt. Délután lesz a találkozó, de előtte még vannak elintéznivalók, de ezt tudod te is.

- Persze. Én is utazom, csak a másik irányba. Jó kis bolt néz ki. Lesz úgy nyolcszáz millás forgalma, és ha sikerül megtámogatni, akár a nagyobbik része haszonná is válik.

- Hát arra szükség is lesz. Úgy néz ki, hogy csak ránk erőltetik ezt a hülye médiasarcot. 

- Na és, majd kötünk egy jó kis megállapodást, aztán abból kiperkálom. Ne aggódj már ezen. Elég jól jövedelmeztek ezek az évek, néha áldozhatok is. szerintem téged nem ez izgat.

- Nem, valóban. Nálam még mindig az állóvízzel van a gond. Ha viszont nem akarjuk megvárni, hogy magától kezdjen hullámzani, akkor meg kell keverni kicsit, hogy legalább tudjuk merre vernek a hullámok.

- Ebben lehet valami. Na és mi az ötlet?

- Éppen volna, de nagyon vadul hangzik.

- Nem ez lesz az első. Mondjad már!

Mert ugye így van? Nem vitás. Pénzért eladnak mindent. Tisztességet, becsületet, befolyást. Tönkretesznek egzisztenciákat, hitet, jövőt, bármit, amiből akár csak egy kevés haszon is várható, bármi is az ára.

Illusztráció: boon.hu

Na de miért van ez? Elképzelhető, hogy valaki azért megy politikusi pályára vagy vállal vezető tisztviselői feladatot, mert eleve gátlástalan alak, vagy a körülmények teszik azzá? Ha az előbbi, akkor ennek nincsenek megelőző jegyei? Bizonyára lennének, de nem valószínű, hogy így lenne. Sokkal elképzelhetőbb, hogy az idő múlásával, a karrier felfelé ívelésével taposódik ki az az út, amin a gátlástalanság fejlődése jár. Ha pedig így van, akkor ez az út elindul valahonnan. Valahonnan egészen mélyről, ahol talán nem is látszik oly veszélyes dolognak. Ahol elindul, még csak ösvénynek mondható, ahogyan a világ nagy folyamai is eleinte csupán csermelyek egy jelentéktelen forrást követő kanyargós mederben. Ehhez hasonlatosnak látom a korrupció eleinte rögös erdei ösvényét is, mely a folyamokhoz hasonlóan előbb csapás, később ösvény, majd út, autóút, a végén soksávos sztráda, mely csak a belőle hasznot húzók számára kívánatos, a zaját, szagát csupán elviselők nem igazán szimpatizálnak vele.

A korrupció magas, jól látható visszaélései mindenki számára ismeretesek. Sokfelé olvashatóak megnyilvánulásainak részletei, jellemzően politikai küzdelmek közepette, nem is ezekkel kívánok foglalkozni, hanem inkább az alapjaival és azzal, hogy ennek a szerencsétlen országnak mikor lesz már végre olyan vezetése, amelyik nem tekinti eleve elrendeltnek a hatalommal való elsősorban gazdasági jellegű visszaéléseket.

Avagy az épített karrier abszurditása.

Gondolom nem én vagyok az egyetlen ember ezen a sárgolyón, aki visszataszítónak találja a munkahelyi törtető viselkedést, a bármilyen eszközzel többre jutásnak már a szándékát is.

Talán ennyivel el is lehetne intézni a dolgot, hiszen rendkívül széles azon emberi tulajdonságok tárháza amelyek másokból ellenszenvet váltanak ki. Itt azonban nem valamilyen veleszületett, örökölt, vagy mellékesen felvett rossz tulajdonságról van szó, mint például a krákogás, fülvakarás, vagy orrpiszkálás. A karrier építése céltudatos és hosszú távú tevékenység, és mint ilyen sajátos a maga nemében.

A karrier szó alatt a szótárban a következő meghatározás olvasható: „Életpálya, eredményes pályafutás, sikeres előremenetel.”

Persze mint egyéb más kifejezések tömege, ez is átesett már némi jelentésmódosuláson. Van aki egyszerűen csak „pályafutásnak” fordítja, és talán ez a legkifejezőbb, hiszen a drogosok totális leépülésének folyamatát is a karrier szóval jelölik. Ez az összefüggés viszont arra indít, hogy az egész jelenséget, annak elnevezését vizsgáljuk meg közelebbről.

Mivel a karrier szó immár nem csak az élet bizonyos területein végbemenő pozitív irányú fejlődés jelölésére szolgál, lehetővé válik a különféle karriernek nevezhető folyamatok szétválasztása, értékelésére.

Két közlekedési reform-ötlet a közelmúltból.:

30 km/h sebességkorlátozás lakott területre, és rendszeres KRESZ-vizsga aktív járművezetők részére.

Az elsővel kapcsolatban rögtön látszik, hogy EU-s képviselő indítványa. Sok ostobaság ömlik ki politikusok szájából, főleg, ha pályafutásuk mozgatórugója nem annyira a világ jobbá tételének általuk üdvösnek tekintett útjának kitaposása, mint inkább a mindenre alkalmatlanság publikált belekotyogásokkal teli elfedése. Szerintem itt ez utóbbi ékes példáját láthatjuk.

Lassan lecsengenek az elborult frázisok, de még élő a téma. Az egész olimpiai felhajtás számomra eldönthetetlen kérdéseket vetett fel. Hagyjuk most a politikai lózungokat, azokat az unalomig ismételt, egyetlen hangoztató által sem komolyan gondolt süketeléseket, amikkel a közvélemény formálgatása történt! Azokra a kérdésekre gondolok, amik valós mértékben befolyásolhatják, vagy befolyásolhatták volna a megítélésünket, az országképet, amik az önbizalmunkat, az önazonosságunkat, az erőnkbe vetett hitet, realitásérzékünket, a dolgok fajsúlybeli különbségének megítélését, de legelsősorban a mindennapi életünkre való kihatást jelentik.

Könyvnyi terjedelemben lehetne írni a téma részletes elemzését, melynek egyes részletei is megérnének egy újabb elemzést, ezért csak a nagyobb témákra kívánok rámutatni.

Az egyik ilyen, hogy bár rendkívül sajnálatosnak tartom, de tény, hogy a nemzetközi életben felmutatott eredmények akár tényleges eredményeket, akár eseményeket jelent, mindig motiválóan hatottak az adott téma művelésére. Szinte teljesen mindegy, hogy művészetről, kutatásról, felfedezésről, vagy épp miről van szó, azok az országok, régiók, területek, amelyek valami kiemelkedőt tudnak/tudtak felmutatni, mindig nagy utánpótlást generáltak a felnövekvő nemzedékben.

Némi magyarázatra szorul talán, hogy ezt miért tartom sajnálatosnak. Azért, mert ezek a példán generálódott megmozdulások nagyobb részt nem az adott személyek belső indíttatásából táplálkoznak, hanem csupán a példa követéséből. Tudatában vagyok, hogy ez kétélű fegyver, mert valamilyen szinten mindannyian példákat követünk, még akkor is, ha az adott példa a saját ideálunk, elgondolkodtató, hogy jól építkező társadalmat tartunk-e fenn, ha az ifjú generáció nem találkozik elegendő, és elég sokféle példával ahhoz, hogy felismerhesse közöttük a számára megfelelőt, így kénytelen abba kapaszkodni, ami épp felvillan a láthatáron?

Az élsport talán a legveszélyesebb ezek között a példakövetések között, hisz egy kutatás több kutatót is igényel, így a másodrangú is hasznos eredményekkel járulhat hozzá az alkotáshoz, mint ahogyan a művészet sem csak a legkiválóbbakat jegyzi, az élsport sosem szól azokról a százakról, ezrekről, akik ugyan olyan lelkesedéssel és kitartással vetették magukat az edzések embert próbáló világába, és áldozták szabadidejüket, gyerekkorukat, ifjúságukat a remélt eredmény oltárán, mint a későbbi bajnokok, de a kevéssel gyengébb (evvel együtt még akár kimagaslónak is tekinthető) adottságaik adott időszakban nem tették lehetővé az áhított dobogóra való felkapaszkodást. Ezzel persze nem a bajnokaink eredményeit kívánom relativizálni, de épp a legutóbbi Olimpia pontozási anomáliái mutattak rá a felkészültség és az eredmények közötti nem feltétlenül következetes összefüggésekre. Sajnálatos tehát, hogy az emberek nem azért sportolnak, mert mozogni jó, nem azért, mert az egészségük megőrzése érdekében nem elég csak a kattintóizmaikat megmozgatni, azért sem, mert a rendszeres testmozgás sok évvel képes kitolni a gyógyászati segítség igénybevételének szükségletét, hanem azért, mert vannak az élsportban példaképeink. Ez sajnálatos, de ha ez az ára, hát legyen.

Kezdetben is közösségekben élt az ember, mert közösségben nagyobbak a túlélés esélyei. Ezt a létezésformát még a fáról hozhattuk magunkkal, de ha nem is pontosan így történt, mindenképp előremutató fejlődési iránynak tekinthető.

Az idő múlásával a közös létezés lassan valódi közösségi életbe ment át. Az eredeti berendezkedés, melyben a legerősebb uralkodott a többiek felett, lassanként leáldozott, és bár az erősek rendszeresen visszaszerezték átmenetileg a különféle társadalmi csoportok vezetését, a valódi hatalom a kreativitás és a tudás térfelére araszolt. A legjobban működő társadalmak persze e két tulajdonságot egyszerre magában foglaló vezető uralma alatt alakultak ki, de belátható, hogy e két tulajdonság ritkán egyesül egyazon személyben. Az ember lassan rájött, hogy bár a nyers erő tiszteletet parancsol, de egyúttal látható is, míg az agyban megbúvó lehetőségek rejtve maradnak a kibontakozásig, valamint senkiről sem tudható első látásra, hogy mi telik ki tőle az intellektuális megmérettetés során.

Az emberi együttélés tehát fejlődött az erő alapú hordaközösségtől a tudás és kreativitás alapján berendezkedő társadalom irányába. Már nem csak a lét puszta megtartása vált lehetővé. Közösségi szinten a gazdálkodás lehetővé tette, hogy ne a létért vívott mindennapi küzdelem legyen az élet célja, hanem összetettebb módon gondolkodjunk. A fejlődés nem állt meg a hajítófánál, íjnál, nyílnál, csapdáknál és karámoknál. A lét hatékonyabb és biztonságos fenntartása létrehozta a szabadidőt. A szabadidő pedig a lehetőséget a megfigyelésre, alkotásra, elmélkedésre, szórakozásra. Így lehetett, hogy a szertartásos ritmushangszerek mellett, megjelentek az egyéb zeneszerszámok, díszítgetni kezdték a lakhelyüket, fegyvereiket, mindennapi használati eszközeiket. Már nem volt elég jó az állatbőr, lett szövet, lett varrás, szabás. Már nem alkotott központi témát a lét fenntartása, sokkal inkább a jólét, a szépség, a társadalmi rang, a birtoklás számított.